Dr. Bognár József » 1877-1951

Dr. Bognár József » 1877-1951


Dr. Bognár József 1877-ben született Kulán. A középiskolát Budapesten végezte. Az érettségi vizsgát 1890-ban tette le. Jogi tanulmányokat a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Jogi doktori oklevelét 1900-ban szerezte meg. Rövid ideig ügyvédjelölt volt Budapesten, majd 1901-ben aljegyzőnek nevezték ki a Lugosi Királyi Törvényszékre. Az ügyvédi vizsgát 1903-ban Budapesten tette le. 1904-től Lúgoson közjegyzőjelöltként, majd közjegyző-helyettesként tevékenykedett. Ezt követően dr. Bésán Kornél buziásfürdői közjegyző irodájában dolgozott közjegyző-helyettesként. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1912-ben Buziasfürdőre nevezte ki. Közjegyzői szolgálatát az impériumváltásig látta el. Irodáját 1919. július 2-án Ioan Nedelko Buziásfürdőre kinevezett román közjegyzőnek adta át. 1920-ban menekült közjegyzőként dr. Mattiassieh Dezső hódmezővásárhely  közjegyző tartós helyettesítését látta el. 1922-ben az igazságügyi miniszter Rétságra nevezte ki közjegyzőnek. 1926-ban Mezőtúrra helyezték. Közjegyzői irodáját Mezőtúron 1926. április 16-án nyitotta meg. Aktív részese volt mind a szakmai, mind a közéletnek. Tagja volt a Közjegyzői Nyugdíj intézet intézőbizottságának. Mezőtúron az Úri Kaszinó, a Mezőtúri Vadásztársaság, a Mezőtúri Polgári Lövészegylet választotta tagjai sorába. Presbitere volt a mezőtúri református egyházközségnek. 1944-ben az igazságügyi miniszter zsidó származása miatt felmentette állásából, de 1945-ben tovább folytathatta közjegyzői szolgálatát. 1950-ben állami szolgálatba már nem vették át. Dr. Bognár József 1951. január 25-én hunyt el Debrecenben. Sírja a helyi köztemetőben ma már nem található meg.

Galéria