Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938

Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938


Dr. Hódi Mózes 1854- július 23-án született Hódmezővásárhelyen, Hódi Gáspár József földbirtokos és Nagy Sára gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte. Jogi tanulmányokat a Nagyváradi Jogakadémián folytatott. Utóbbi elvégzése után, 1877 és 1879 között a Hódmezővásárhelyi Királyi Járásbíróságon volt joggvakornok. Jogtudori oklevelet, jogi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatva, 1880. május 29-én szerzett. A Török Zsuzsannával kötött házasságából Gyula, Ilona és Jolán nevű gyermekek születtek. Dr. Hódi Mózes az ügyvédi vizsgát 1881-ben tette le, és Hódmezővásárhelyen nyitott ügyvédi irodát. 1882 és 1911 között a Szegedi Ügyvédi Kamara tagja volt. Ezzel egy időben a város tiszti főügyészének is megválasztották. Mindeközben az 1888-ban megalakult Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egylet alelnöke lett, és 1893-ban a Hódmezővásárhelyi Pusztai Vidvízszabálvozó Egyesület alelnökének választották. 1895-ben a városi Úri Kaszinó választmányi tagja, majd 1892 és 1900, valamint I906 cs 1910 között a helyi református gimnázium felügyelőbizottságának tagja volt. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1911 augusztusában nevezte ki Szabadkára, az állásáról lemondott Antunovits Mátyás helyére.18 Közjegyzői irodájában helyettesként dr. Streliczki Antal nyugalmazott törvényszéki bíró dolgozott. Irodavezetőjét, Bruzla Gyulát a világháború alatt behívták katonának, akinek harctéri szolgálat alóli felmentését igyekezett elérni.19 Dr. Hódi Mózest 191 3-ban a szabadkai református egyházközség főgondnokának választották. Az impériumváltást követően visszatért Hódmezővásárhelyre, majd 1925-ben Bácsalmásra helyezték közjegyzőnek. Kinevezését követően a szülővárosához közeli Szentesre kérelmezte áthelyezését, azonban az igazságügyi miniszter ezt a kérést már nem teljesítette. A bajai és a bácsalmási székhelyek átcsatolásával székhelye átkerült a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamarához. Dr. Hódi Mózes Bácsalmáson 1938. március 10-én hunyt el.22 Sírja a hódmezővásárhelyi református temetőben található.

Galéria