Dr. Szlezák Rezső ♦1882

Dr. Szlezák Rezső ♦1882


Dr. Szlezák Rezső 1882-ben született Újvidéken. A középiskolát Újvidéken végezte. Jogi tanulmányokat 1903 és 1907 között a Budapesti Tudományegyetemen föl ytatott. Jogi doktori oklevelet 1912. július 27-én szerzett. Az ügyvédi vizsgát 1913-ban Budapesten tette le. Egyéves önkéntesi katonai szolgálatát a szabadkai 6. számú honvéd gyalogezred kötelékében teljesítette. 1913-ban a Szabadkai Ügyvédi Kamara újvidéki székhellyel jegyezte be tagjai sorába. 19I4-ben az Újvidéki Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, igazgatósági tagjának választották. A világháború kitörése után 1914-ben népfelkelő főhadnagyként vonult be a 6. számú honvéd gyalogezredhez. Az orosz fronton harcolt, ahol 1916. július 31-én hadifogságba esett. A fogságából 1918 júniusában tért vissza Újvidékre.1920-ban alapító tagja és egyben első felelős szerkesztője volt a Délbácska napilapnak. A szerkesztői tisztséget 1923-ig töltötte be. A lap a délvidéki magyarság fóruma volt, amely célját a magyar kisebbség védelmében jelölte meg. Ezért politikai irányvonalát nemcsak a helyi szerb lapok, hanem a magyar napilapok is folyamatosan bírálták. A sajtóban közölt támadó cikkek mellett a lap szerkesztősége ellen több alkalommal követtek el merényletet. 1922. december 1-jén szerb szélsőséges elemek robbantottak bombát a szerkesztőségben. 1923-ban a szerb Orjuna szervezet tagjai verték szét a szerkesztőség berendezését, és fizikailag is bántalmazták a szerkesztőség tagjait. Dr. Szlezák Rezsőt életveszélyesen megsebesítették. A Délbácska a történtek ellenére is folyamatosan megjelent. A lap cikkeit, a közölt anyagokat a cenzúra is igyekezett megritkítani. 1922-től a Magyar Országos Párt megalakulását és fő követeléseit ismertette. Miután 1923-ban dr. Szlezák Rezső lemondott, az új főszerkesztő Tornán Sándor lett. 1930-ban ügyvédi irodája székhelyét Topolyára helyezte át. 1941-ben az illetékes magyar katonai hatóság ideiglenes megbízással topolyai közjegyzőnek nevezte ki. Működésének első öt hónapjában 102 hagyatéki ügyet tárgyalt le, és 64 közjegyzői okiratot készített.66 Kinevezését az igazságügyi miniszter azonban nem erősítette meg, 1941. december 4-én az Újvidéki Ügyvédi Kamara újvidéki székhellyel jegyezte be tagjai sorába. 1944 utáni sorsa nem ismert.

Galéria