felsőeöri Dr. Cseresnyés Jenő (1882–1941)

(1925–1927) kir közjegyző Zircen (1927–1941)


1882. szeptember 24-én született Debrecenben, Cseresnyés Sándor és Kenyeres Teréz gyermekeként. A középiskolát Nagyszalontán és Székelyudvarhelyen végezte. Jogi tanulmányait a Nagyváradi Jogakadémián és a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen folytatta. 1909. február 4-én szerezte meg ügyvédi oklevelét Budapesten, majd ügyvédi irodát nyitott Nagyszalontán, ahol az első világháború kitöréséig működött. 1909. október 23-án házasságot kötött Király Sárával, akitől László és György nevű gyermekei születtek. A világháborúban frontszolgálatot teljesített a 4. honvéd gyalogezredben, tartalékos főhadnagyként szerelt le. Kitüntetései: Signum Laudis, Károly-csapatkereszt, Sebesülési Érem. Az impériumváltozás után el kellett hagynia Nagyszalontát és Pécsen telepedett le, ahol 1921. október 21-től dr. Madarász István királyi közjegyző, kamarai elnök közjegyzőhelyetteseként dolgozott. 1925. augusztus 21-én az igazságügyi miniszter kinevezte királyi közjegyzőnek Lengyeltótiba, ahonnan 1927. június 1-jén dr. Berzsenyi Jánossal kölcsönösen áthelyezték Zircre. Tagja volt Veszprém vármegye törvényhatósági bizottságának, meghatározó személy Zirc nagyközség társadalmában, ahol több mint egy évtizeden át dolgozott. 1941. március 31-én hunyt el Zircen, a helyi felső temetőben helyezték örök nyugalomra.