Istvánfi István ♦ 1840-1924

Istvánfi István ♦ 1840-1924


Istvánfi István 1840. január 8-án született Törökbecsen. Jogi tanulmányokat 1858 és 1862 között a Pesti Tudományegyetemen folytatott. Az ügyvédi vizsgát 1865 körül Pesten tette le. Ezt követően Törökbecsén ügyvédként dolgozott. A belteleki Képessy Vilmával kötött házasságából három gyermek született: Endre, Vilma, később dr. Ratfav Jánosné és Etelka, később dr. Balaton Gyuláné. A Királyi  közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1875-ben Törökbecsére nevezte ki. A Temesvári Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagjai közé tartozott. Közjegyzői irodájában közjegyző-helyettesként Tószöghy Andor dolgozott. Irodája Törökbecsén az Úri ( ma Sonja Marinkovic) utca 9. szám alatti lakóházában működött. Közjegyzői tevékenysége mellett a helyi közélet egyik jelentős alakja volt. 1872/1873-ban a városi képviselőtestület tagja volt. Törökbecse képviselőjeként Torontál vármegye közigazgatási bizottságába is beválasztották 1876 és 1919 között a Törökbecsei Takarékpénztár igazgatósági tagja volt. A törökbecsei iskolaszék elnökeként a vallás- és közoktatási miniszter Frányova, Törökbecse, Kumán és Tarras helységekbe ideiglenes iskolalátogatónak is kirendelte Miután az 1871 évi Tisza áradás elleni árvízvédekezésben is sikerrel vett részt, védbizottsági elnökként az 1875-ben megalakult Törökbecsei Ármentesítő és Belvízrendező Társulat alapító tagja volt. Az 1876-os árvízveszély elhárításakor tanúsított érdemeiért a magyar királyi kormány elismerésében részesült. A törökbecsei társaskör, kaszinó elnöki tisztét is betöltötte. A társaskörben a felolvasások, társasvacsorák mellett gyakran rendeztek jótékonysági hangversenyeket. Különösen eredményes volt a Magyar Vöröskereszt javára végzett gyűjtés, amelynek eredményeképpen jelentős összeggel támogatták a szerb és bolgár sebesülteket. Közszereplésének kiemelkedő eseménye volt, hogy a Lemmgen-szoborbizottság elnöke lett. Miután 1908-ban Törökbecse polgárai elhatározták, hogy gróf Lemingen-Westerburg Károly, az 1848/49-es szabadságharc honvédtábornoka, aradi vértanú tiszteletére bronzszobrot emelnek, annak elkészítésével Radnai Béla szobrászművészt bízták meg. A szobrot 1910-ben fel is állították, azonban 1919-ben az impériumváltáskor ledöntöttek, majd beolvasztották. Torontál vármegye közönségének tájékoztatására 1872-ben megalakult a Torontál című hetilap, amely 1944-ig jelent meg. Az alakuló lap szerkesztőbizottságának többek között Hadfy Döme nagybecskereki és Istvánfi István törökbecsei közjegyző is tagja volt. A lap elsősorban a vármegyei konzervatív, kormánypárti erők szócsöve volt. Kulturális érdeklődését jelzi továbbá, hogy 1893 -tól a Természettudományi Társulatnak is tagja volt. Közjegyzői szolgálata közel 45 év után az impériumváltással szűnt meg. Istvánfi István 1924- április 22-én hunyt el Törökbecsén. A törökbecsei temetőben sírja ma is megtalálható.

Galéria