Keresztes Gyula ♦ 1879

Keresztes Gyula ♦ 1879


Bánkfalvi Keresztes Gyula 1844 körül született ismeretlen helyen. Jogi tanulmányokat a Pesti Tudományegyetem folytatott, és az ügyvédi vizsgát is Pesten tette le. A bánkfalvi Keresztes családból származik, amely a nemességet Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől kapta. Édesapja Keresztes György, a kissztapári kincstári uradalom tiszttartója, édesanyja Syanda Karolin volt. Keresztes Gyula 1870-ben Torontál vármegye esküdtje volt, aki Módoson végrehajtó bíróként tevékenykedett. Házasságot Rupcsics Ilonával kötött. 1871-ben a polgári kor bírói szervezetének kiépítésekor. Módosra aljárásbírónak nevezték ki. 1873-tói a Temesvári Ügyvédi Kamara tagjai közé tartozott, mint módosi köz- és váltóügyvéd. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1875-ben Módosra nevezte ki. Közjegyzői irodáját 1875- augusztus 1-jén nyitotta meg. Pályáját korai halála törte derékba. Keresztes Gyula 1879- május 22-én hunyt el Módoson. Gyászjelentése szerint a 35 éves korában elhunyt közjegyzőt felesége, bánkfalvi Rupcsics Ilona, valamint gyermekei, László és József siratta. Sírja a módosi temetőben ma már nem található meg.

Galéria