MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5

MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5


Mezey Zsigmond 1849. november I3-án született Palánkán. Az elemi iskolát butákon, a középiskolát Vmkovcén végezte.11 Jogi tanulmányokat 1867 és I871 között a Pesti Tudományegyetemen folytatott. Az ügyvédi vizsgát I878-ban Budapesten tette le.12 Az óbecsci közjegyző irodában előbb közjegyzőjelölt, majd közjegyző-helyettes volt. Amikor 1882-ben Parcsetich Félix főispáni kinevezése miatt óbecsei közjegyzői állásáról lemondott, a Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara tartós helyettesnek nevezte ki. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter Óbecsére szintén I882-ben nevezte ki. Az időközben Kengyelatz Szidával kötött házasságából gyermek nem született. Obecsei állását I883-ban elcserélte dr. Vissy Károly hódsági közjegyzővel. I886-ban sikerrel pályázott a megürült kulai közjegyzői állásra. Kulai közjegyzői irodáját 1886. május I-jén nyitotta meg. Szakmai tevékenysége mellett aktív részese volt Kula közéletének is. I888-ban a Polgári Olvasóegylet, a Kaszinó választotta elnökévé. 1889-ben a Kulai Dalárda megalapítója volt, és egyben első elnöke is. Elnöke volt továbbá a kulai németeket tömörítő Volksverein egyesületnek, a József Királyi Főherceg Szanatórium Egyesület kulai szervezetének és a községi iskolaszéknek. Emellett alapítója és hat éven keresztül főparancsnoka volt a Kulai Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Virilista jogon tagja volt Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottságának is. Gyermektelen lévén a szegény gyermekeket rendszeresen segítette adományaival. Az Országos M agyar Iskola Egyesület javára ugyancsak rendszeresen adakozott. Mezey Zsigmondot 1905-ben társadalmi és közéleti munkásságáért királyi tanácsosi címmel tüntették ki. 1906-ban a Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara is elnökévé választotta, amely tisztséget haláláig betöltötte. Ezenkívül az l848/49-es szabadságharc áldozatainak emlékére állított szobor kezdeményezői közé tartozott. Mezey Zsigmond 1915 január 3-án Kulàn hunyt el. Végrendeletében három, egyenként 2000 koronás alapítványt tett a Kulai Polgári Olvasóegylet, a Kulai Dalárda, illetve a kulai szegény iskolás gyermekek felruházása javára. A kulai római katolikus temetőben temették cl, ahol sírja ma már nem található meg.

Galéria