naszvadi Dr. Csonka Zénó (1882–1944)

kir. közjegyző Tabon (1923–1944)


1882. január 24-én Kaposváron született, Csonka Gyula és Schäff er Paulina gyermekeként. Nagyapja Schäff er Alajos Kaposvár első
királyi közjegyzője. Apja Csurgó főszolgabírája volt, aki 1887-ben elhunyt, ezért Csonka Zénót anyja és nagyszülei
nevelték. Középiskolai tanulmányait a kaposvári főgimnáziumban folytatta. 1901-ben elvégezte a Budapesti Kereskedelmi Akadémia első
évét, majd 1905-ig a Budapesti Tudományegyetem jogi karán tanult, ahol 1906. december 22-én diplomázott.
Pályáját közjegyzőjelöltként kezdte dr. Bárdió György kaposvári királyi közjegyző mellett. 1906. december 22-én Budapesten letette az
egységes bírói és ügyvédi vizsgát, majd ezt követően közjegyzőhelyettesnek jegyezték be a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamarában korábbi
főnöke mellé. 1919-ben kötött házasságot Varga Irmával, gyermekük nem született. 1923. október 22-én az igazságügyi miniszter
kinevezte Tabra királyi közjegyzőnek. Irodáját a Kossuth Lajos u. 22. alatt nyitotta meg. Hamar beilleszkedett a vidéki település társadalmi életébe, feleségével részt vettek a helyi társasági élet rendezvényein. Szabadidejében gyakran járt vadászni. Szívesen utazott, házastársával a nyári szabadságot gyakran töltötték valamelyik európai városban. 1944. november 24-én hunyt el Tabon, a kaposvári Keleti temetőben temették el, nagyapjával közös sírban nyugszik.

Galéria