Susich Károly ♦ 1854-1923

Susich Károly ♦ 1854-1923


Horvátkécsai Susich Károly 1854- február I3-án született Lippán. Édesapja horvátkccsai Susich Mihály, édesanyja Pottyondy Borbála volt. jogi tanulmányokat 1874 és 1878 között a Kecskeméti Jogakadémián és a Budapesti Tudományegyetemen folytatatott. Az ügyvédi vizsgát Budapesten 1878. december 30-án tette le. Időközben 1875-november 3-tól 1878. november 23-ig édesapja, Susich Mihály temesvári ügyvéd mellett jog-gyakornokoskodott. Szakmai pályafutását ügyvédként kezdte. A Temesvári Ügyvédi Kamara 1879-ben temesvári székhellyel jegyezte be tagjai sorába. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1887-ben Karán-sebesre nevezte ki. Karánsebesen kötött házasságot Brada Máriával, amely házasságból két gyermek született, Ervin és György. Közjegyzői irodáját Karánsebcsen az Orsovai utca 466. szám alatti, a „Koronához„ címzett házban nyitotta meg. A Temesvári Királyi Közjegyzői Kamara az I907 és 1912 közötti időszakra elnökségi póttagjává választotta. Közéleti megbízásokat is szívesen vállalt. I909-b en az oravicabányai választókerület választási elnökévé választották. A közjegyzői pályán és a közügyek terén szerzett érdemeiért a Ferenc József-rend tiszti keresztjével tüntették ki. A király a régi horvát nemességüket elismerve horvátkécsai előnevet és címert adományozott neki és testvérének, dr. Susich István előbb körösbányai, majd nagybecskereki közjegyzőnek, valamint utódaik számára. Tagja volt a Karánsebcs— Hátszeg Helyiérdekű Vasút Rt. igazgatóságának is. Szakmai munkássága mellett lelkes könyvgyűjtő volt. Több ritkaságot, ősnyomtatványt is őrzött könyvtárában. A Harvard University Library őrzi tovább azt a I 5. századi ősnyomtatványt, amelynek egykor tulajdonosa volt. Könyvtárából három könyv a bukaresti Románia Nemzeti Könyvtára (Bibliotech Nazionale a Romáméi) gyűjteményébe is bekerült. A Debreceni Egyetemi Könyvtárban a közjegyző ex librisét (Ex Libris regii notarii publici Caroli Susich de Horvát Kécsa) egy 17- századi kolligátuma őrzi. Közjegyzői szolgálata az impériumváltással nem szűnt meg. Miután a román királyra letette az esküt, román királyi közjegyzőként Buziásfürdőn dolgozott tovább. Susich Károly 1923-ban Buziásfürdőn hunyt el, sírja a helyi temetőben ma is megtalálható.

Galéria