vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)

kir. közjegyző Keszthelyen (1875–1894)


1834. január 1-én született. Saáry Gergely diszeli és miskei földbirtokos, táblabíró gyermekeként. Iskoláit Pápán végezte. Még tizenöt éves sem volt, amikor már részt vett a 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben, mint tüzér. Harcolt a Komárom mellett vívott csatákban, majd Világosnál végleg letette a fegyvert. 1866-ban házasságot kötött Mattachich Rozáliával, akitől két leánygyermeke született: Rózsa és Piroska. Jogi tanulmányai elvégzése után Keszthelyen
dolgozott ügyvédként. A város tisztelt és megbecsült polgárai közé tartozott, gyermekei a társasági élet kedvelt személyei voltak. 1875 júniusában súlyos tragédia érte, mert Rózsa lánya hosszú szenvedés után elhunyt. Az igazságügyi miniszter 1875-ben királyi közjegyzőnek nevezte ki Keszthelyre. A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagjai közé tartozik. Hivatását közel húsz éven át gyakorolta, hatvanéves korában, 1894. január 12-én hunyt el Keszthelyen. A helyi Szent Miklós temetőben
helyezték örök nyugalomra.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Baditz Ottó
  2. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  3. Bánffay Simon
  4. baracskai Szűts Pál
  5. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  6. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  7. BUBREG MIHÁLY kir. közjegyző Pécsen
  8. csobánczi MÉSZÖLY GERSON
  9. Domahidy Sándor
  10. Dr. Alleram Ferenc
  11. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  12. DR. BALASSA PÁL, (1885-1963)
  13. DR. BÁNDY GYÖRGY, közjegyző Szekszárdon
  14. DR. BÁRDIÓ GYÖRGY (1860–1923)
  15. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  16. Dr. Bernáth Jenő közjegyző Szabadkán
  17. DR. BOÓR JENŐ, kir. közjegyző Bonyhádon
  18. Dr. Cholnoky Imre
  19. DR. CSÁKAY ALBERT
  20. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  21. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  22. Dr. Debreczeny Dezső
  23. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  24. DR. FEKETE IMRE, közjegyző Bácsalmáson
  25. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  26. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  27. DR. HENNYEY LÁSZLÓ (1877–1945)
  28. DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson
  29. DR. HÓDI MÓZES kir. közjegyző Szabadkán, Bácsalmás
  30. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  31. Dr. Iváncsy István kir. közjegyző Pakson
  32. DR. JAGASICH SÁNDOR, kir. közjegyző Ipolyságon
  33. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  34. DR. KÁLDI GYULA, kir. közjegyző Szekszárdon
  35. Dr. Kasza Sándor
  36. DR. KECK LÁSZLÓ kir. közjegyző Siklóson
  37. DR. KENDERESY JÁNOS, kir. közjegyző Rétságon
  38. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  39. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  40. DR. KOLLÁR GYŐZŐ kir. közj. Szentlőrincen
  41. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  42. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  43. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  44. Dr. Kozma György
  45. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  46. DR. KÜLLEY ZOLTÁN kir. közjegyző Siklóson
  47. DR. LOVASY ERNŐ kir. közjegyző
  48. DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző
  49. DR. LÜLEY SÁNDOR, kir. közjegyző Dunaföldváron
  50. Dr. Mártonffy Bogdán
  51. DR. MATISZ DEZSŐ, kir. közjegyző Kőrösbányán
  52. DR. MESTER JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  53. Dr. Mike Imre
  54. DR. MILASSIN JENŐ kir. közjegyző Zentán, Kalocsán,
  55. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  56. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  57. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  58. DR. PÁPÉ DÉNES, kir. közjegyző Bonyhádon
  59. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  60. DR. PERGER ELEMÉR, kir. közjegyző Petrozsényben
  61. DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  62. Dr. Plihál Viktor (1865-1950)
  63. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  64. Dr. Rusa Ernő (1859–1932)
  65. DR. SIKLÓSI TAMÁS, kir. közjegyző Bonyhádon
  66. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  67. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  68. Dr. Szily Ferenc
  69. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  70. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  71. Dr. Takács Jenő
  72. DR. TIHANYI MÁTYÁS, közjegyző Hódságon
  73. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  74. DR. TOLNAY GÉZA kir. közjegyző Siklóson
  75. DR. TUBA JÁNOS kir. közjegyző Pakson
  76. DR. VARGHA PÁL közjegyző Siklóson
  77. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  78. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  79. fahnenfeldi DR. COTTELY GÉZA kir. közjegyző Bonyhá
  80. felsőeöri Dr. Cseresnyés Jenő (1882–1941)
  81. felsőeőri NAGY JÁNOS, kir. közjegyző Szekszárdon
  82. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  83. felsőpulyai MADARÁSZ JÁNOS, kir. közjegyző Tamásib
  84. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  85. Hideg József (1829–1885)
  86. ID. DR. BARNA LAJOS kir. közjegyző Sásdon
  87. Id. Takács Jenő
  88. KAMARÁS IMRE kir. közjegyző Bácsalmáson
  89. Kereseszegi KERESE IMRE
  90. kis és nagyguti DR. GUTHY JÁNOS kir. közjegyző
  91. kis- és nagypirithi HAGYMÁSSY KÁROLY
  92. Leidl Emil
  93. Lénárd Ernő (1849-1911)
  94. mezőcsányi DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, kir. közjegyző Szeks
  95. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  96. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  97. Nagy Ernő
  98. nagy- és kisbakóczi DR. SZMODIS ENDRE
  99. nozdroviczi DR. NOZDROVICZKY FERENC
  100. Plihál Ferenc (1830-1901)
  101. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  102. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  103. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  104. SZABÓ JÓZSEF, közjegyző Mohácson
  105. szenterzsébeti DR. SZAKÁTS ISTVÁN
  106. szentistváni DR. NEMES JÓZSEF, kir. közjegyző Vajd
  107. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  108. szilvás- és divékujfalusi Dr. Ujfalussy Ödön
  109. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  110. velikei és besenyői Skublics Imre (1848–1934)
  111. Visy Lajos közjegyző Mohácson
  112. VITÉZ IFJ. DR. BARNA LAJOS közjegyző Sásdon
  113. vitéz toldalagi DR. NYÁRÁDY ISTVÁN, kir. közjegyző