Dr. Kasza Sándor

tamásfalvi Dr. Kasza Sándor


1963. június 11-én született Baranya vármegyében, Bakóca mellett Alsókövesd pusztán, Kasza Sándor bakócai uradalmi ispán és Schmidt Johanna gyermekeként. A középiskolát Pécsett végezte, ahol érettségi vizsgát is tett. Jogi tanulmányait 1881-ben  Pécsi Püspöki Jogakadémián kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetemen folytatta. Diplomáját Kolozsváron 1888. június 15-én szerezte meg. 1886-tól a Pécsi Ügyvédi Kamarában Bodó, Toldi, Polgár és Rimanóczi ügyvédek mellett dolgozott ügyvédjelöltként. Ügyvédi oklevelét 1890. június 23-án vehette át Budapesten, ahol ezt követően saját ügyvédi irodát nyitott. Székhelyét 1892-ben Sásdra, majd 1894-ben Marcaliba helyezte át. Az igazságügyi miniszter 1894-ben kinevezte királyi közjegyzőnek Marcaliba. Házasságot kötött Páhy Malvinnal, akitől
Mária és László nevű gyermekei születtek. Rövid idő alatt beilleszkedett Marcali társadalmi életébe. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak és a községi képviselőtestületnek. Több mint negyven évig vezető tagja és elnöke volt Marcaliban a Vöröskereszt Egyletnek. Munkája elismeréseként megkapta a Vöröskereszt II. osztályú díszjelvényét. A marcali egyházközség világi elnökének is megválasztották. Számos társadalmi és kulturális egyesületben vállalt tagságot. Részt vett a politikában is a Nemzeti Egységpárt tagjaként. 1938-ban szörnyű tragédiaként kellett megélnie fia, dr. Kasza László hatvani királyi közjegyző súlyos betegség eredményeként bekövetkezett halálát. A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamarának több éven át volt választmányi tagja és elnökhelyettese. Közel ötven évig dolgozott királyi közjegyzőként, 1943. március 25-én Marcaliban hunyt el, sírja a helyi temetőben található.

Galéria