DR. MEDVEGY GYÖRGY (1897–1965)

közjegyző Lengyeltótiban (1942–1946) közjegyző Igalon (1946–1947)


1897 december 10-én született Szarvason, Medvegy György és Hlivár Anna gyermekeként. Az elemi iskolát 1903-tól 1908-ig Szarvason,
a középiskolát 1908-tól 1917-ig a szarvasi evangélikus főgimnáziumban folytatta. 1916-tól 1918-ig katonai szolgálatot teljesített a nagyváradi 4. honvéd gyalogezrednél mint szakaszparancsnok. Harcolt az orosz fronton. Erdőmérnök szeretett volna lenni, de apja
ragaszkodott hozzá, hogy a jogi pályát válassza. Jogi tanulmányait 1920 és 1922 között a Miskolci Jogakadémián végezte, majd 1923. március 4-én a Budapesti Tudományegyetemen szerzett doktorátust. 1923. április 15-től ügyvédjelöltként dolgozott Mázor Elemér, Kerzt Ármin, Kerzt Zoltán és Benczur Vilmos ügyvédek mellett. Szarvason 1926. június 5-én kötött házasságot Botka Dalmával, akitől Dalma nevű lánya született. 1927-ben letette az ügyvédi vizsgát, és felvették a Szegedi Ügyvédi Kamara névjegyzékébe. 1929-ig ügyvédi hivatást gyakorolt Szarvason. 1929-től dr. Haviár Gyula és dr. Nyárády István szarvasi közjegyzők irodájában közjegyzőhelyettes. Az igazságügyi miniszter 1942-ben kinevezte közjegyzőnek Lengyeltótiba. A második világháborúban is behívták katonai szolgálatra. 1945 májusában amerikai hadifogságba került, ahonnan csak októberben szabadult. 1946-ban az igazságügyi miniszter áthelyezte Igalba. A Gyulai Népbíróság 1947. január 17-én koholt vádak alapján állásvesztésre és nyolchavi börtönbüntetésre ítélte. Működése ezért Igalon 1947. szeptember 3-án megszűnt. Büntetése kitöltése után egy útépítő cégnél dolgozott, fizikai munkát végzett az ország
különböző részein. 1965. október 12-én hunyt el Mezőtúron, a szarvasi temetőben a családi sírboltban nyugszik.

Galéria