Dr. Örley György (1872-1943)

kir. közjegyző Élesden (1903–1905)
kir. közjegyző Berettyóújfalun (1905–1910)
kir. közjegyző Nagyváradon (1910–1920)
kir. közjegyző Nagykanizsán (1921–1943)


1872. augusztus 4-én született Nagyváradon, Örley Kálmán birtokos, országgyűlési képviselő és Miskolczy Irma gyermekeként. Jogi tanulmányait 1894-ig a Nagyváradi Jogakadémián folytatta, majd beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol 1897. december 4-én szerzett doktorátust. Az Örley család tagjai meghatározó szerepet töltöttek be Nagyvárad társadalmi életében. Örley György akkor került először az országos és a helyi sajtó kereszttüzébe, amikor 1893. szeptember 22-én a nagyváradi wolfi erdő melletti tisztáson párbajban agyonlőtte dr. Kálmán József ügyvéd-újságírót, a Nagyvárad című lap kiadóját, tulajdonosát. Tettéért a bíróság jogerősen kilenc hónapi börtönbüntetésre
ítélte. A döntés után kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, aminek az uralkodó helyt adott, és büntetést egy hónapra szállította le. 1899 és 1902 között ügyvédként dolgozott Budapesten, majd 1903-ban mint nagyváradi közjegyzőhelyettest az igazságügyi miniszter Élesdre nevezte ki közjegyzőnek. Innen saját kérésére 1905-ben Berettyóújfalura, majd 1910-ben Nagyváradra helyezték át.
1904-ben házasságot kötött ércsokalyi Fényes Hedvig Mártával. Két gyermekük született: Erzsébet és István. Tisza István politikájának és pártjának lelkes híve és támogatója volt, amit a nyilvánosság előtt is felvállalt. Berettyóújfalun 1913-ban választási elnökként minden gyülekezést betiltott, elejét véve ezzel a választási rendbontásoknak. Július 30-án, a választások napján a rend helyreállítása érdekében még gróf Károlyi Mihállyal is összetűzésbe keveredett. 1910-ben a miniszter szülővárosába, Nagyváradra helyezte át közjegyzőnek. Amikor kitört a háború, önként bevonult katonai szolgálatra, majd a fronton végigküzdötte az egész világháborút. 1920 februárjában több társával együtt koholt vádak alapján letartóztatták Nagyváradon – amely ekkor már Romániához tartozott –, majd a kolozsvári hadbíróság tizenöt évi kényszermunkára ítélte. A bukaresti legfőbb katonai törvényszék ezt az ítéletet megsemmisítette. A nagyváradi törvényszék új eljárásban felmentette, amit végül a bukaresti legfelsőbb katonai törvényszék is helybenhagyott. A jogerős döntés után nem sokkal repatriált Magyarországra, ahol a miniszter 1921-ben Nagykanizsára helyezte át közjegyzőnek. Családja a fővárosban maradt, ő maga pedig ingázott Budapest és Nagykanizsa között. Irodáját a Csengery u. 4. szám alatt nyitotta meg, helyetteseként dr. Kiss Elemér királyi közjegyzőhelyettes dolgozott. Rövid idő alatt beilleszkedett Nagykanizsa társadalmi és politikai életébe. Mind a városi,
mind a megyei képviselő-testület tagjának megválasztották, és elnöke volt az adófelszólamlási és a közművelődésügyi bizottságnak. A város szinte valamennyi jelentősebb társadalmi szervezetének működésében is részt vállalt, tagja volt pl. a Zrínyi Sport Egyletnek
és a Nagykanizsai Közművelődési Egyesületnek. 1923 áprilisában a kormányzó, a miniszterelnök előterjesztésére, a közélet terén kifejtett érdemes tevékenységének elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta részére. 1943. március 8-án tragikus hirtelenséggel hunyt el Budapesten, március 11-én temették a Farkasréti temetőben. Sírja ma
már nincs meg.

Galéria