Ökröss Bálint

Ökröss Bálint (1829-1889)


Ökröss Bálint (1829-1889) 1859-ben császári és királyi közjegyzőnek nevezték ki Szentesre.  1875-ben közjegyzőnek nevezték ki Budapest VIII. kerületébe. 1866-ban indította el és első főszerkesztője volt a Jogtudományi Közlönynek. 1868-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1874-ben a királyi közjegyzőkről szóló törvény tervezetét ő készítette el. Jogi szakíróként a polgári jog és a polgári eljárás tárgykörében jelentek meg monográfiái. Szakmai tevékenységének elismeréseként királyi tanácsosi címmel tüntették ki. Regényeket és drámákat is írt. 1881-1889 között a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2017-ben Budapesten mellszobrot (szobrász: Varga Tamás) avatott a tiszteletére. A magyar közjegyzőség második legnagyobb szakmai kitüntetését róla nevezték el. Sírja a váci Alsóvárosi temetőben ma is megtalálható.

Galéria