DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen

közjegyző Pécsen


1888. május 7-én született Kolozsváron, Jelen  József városi tisztviselő és Marschalkó Polixénia  gyermekeként. A Jelen család Kolozsváron  élt, és a szülők hét gyermeket neveltek.  Jelen Miklós elemi és középiskolai tanulmányait  Kolozsváron végezte. 1910-ben a kolozsvári  Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen  jeles eredménnyel diplomázott.  Ügyvédjelölti éveit 1910 és 1913 között szülővárosában  dr. Jelen Gyula ügyvéd mellett töltötte.  Az ügyvédi oklevelet 1913. október 16-án  Marosvásárhelyen szerezte meg, majd bejegyzett  tagja lett a Kolozsvári Ügyvédi Kamarának.  Német nyelven is tudott írni és olvasni.  1915-től 1918-ig katonai szolgálatot teljesített  a volt császári és királyi 35. tábori ágyúsezrednél.  Harcolt az orosz és az olasz harcfronton,  kitüntetései a Bronz és a Kis Ezüst Vitézségi  Érem és a Károly-csapatkereszt.  Az első világháborút követően Budapesten  dolgozott gyakorló ügyvédként, ahonnan  1925-ben tette át székhelyét Pécsre. 1931-től  tagja a Ribáry Géza ügyvéd által alapított  baráti társaságnak.  Szakmai körökben és Pécs város polgárai  között is nagy népszerűségnek örvendett.  A közvélemény nemegyszer polgármesteri és  országgyűlési képviselői szerepre szánta, amit  minden alkalommal elhárított, mert a jogi  pályát nem akarta elhagyni. Pécsen a Kossuth  Lajos u. 1. szám alatt lakott.  Az igazságügyi miniszter 1941-ben kinevezte  közjegyzőnek Pécsre, A közalkalmazottak  pécsi állandó bizottsága 1945. november  22-én kelt határozatával igazolta.  Pécsen 1941. június 1-jén házasságot kötött  Tichy Kornélia gyógyszerésszel. Egy gyermekük  született: András.  1950. február 19-ével állami közjegyzői szolgálatba  átvették, ahol ugyanezen év december  31-ig dolgozott. Ekkor az igazságügyi miniszter  a tárcánál végrehajtott létszámcsökkentés  során végelbánás alá vonta.  1951-től ismét a Pécsi Ügyvédi Kamara bejegyzett  tagjaként dolgozott. Megalakulása  óta tagja volt a Magyar Jogászszövetségnek.  1960-ban ment nyugdíjba, ekkor az ügyvédi  kamarai névjegyzékből törölték.  Budapesten hunyt el 1979. június 7-én, sírja  az Óbudai temetőben található.  

Galéria

Kapcsolódó