Baditz Lajos karitatív tevékenysége

SZEREPVÁLLALÁSA A REFORMÁTUS EGYHÁZBAN


Baditz Lajos a középiskoláit egyházi iskolákban végezte, ahol a tanulók figyelmét már korán felhívták a jótékonykodás és a karitatív tevékenység végzésének fontosságára. 1867-ben meghalt Pákh Albert, a Vasárnapi Ujság alapítója és szerkesztője. Síremlékének elkészíttetésére országos mozgalom indult, amelyben a Pápai Református Főtanoda hallgatói is részt vettek. Baditz Lajos 20 korona adományt adott a síremlék felállítására. Az összegyűlt adományokból az Izsó Miklós által tervezett síremléket – a lírai hangú sírverssel – végül 1870-ben állították fel:

„Szenvedt s panasz helyett tréfálva vágyott,

De gúny szavát megczáfolá szíve,

S a fáklya, melyet mind elül vive,

Nem szórt tüzet, csupán világosságot.”

1900-ban pedig a Vörösmarty-szoborra rendeztek gyűjtést, amelynek elkészítéséhez tíz korona adományt tett. Ugyancsak ilyen összegű adománnyal támogatta 1902-ben a Budapesti Poliklinika bővítését. Hazafi as áldozatkészségtől indíttatva egy 1000 koronás alapítvány létrehozására tett javaslatot a Szombathelyi Királyi Közjegyzői Kamara közgyűlésén, az 1914-ben kitört első világháború áldozatainak hozzátartozóit segítendő. Baditz élen járt az adományok gyűjtésében, mert személyesen 200 koronát fizetett be az alapba, míg a kamara tagjai személyenként 3–45 korona közötti összeget adományoztak. Az így öszszegyűlt összeget a Vöröskereszt segélyalapja javára fizet- ték be. A háború terheinek enyhítésére pedig 1917. június 6-án alakult meg a Sopron Vármegyei Gazdák Hadsegélyező Bizottsága, amelyben igazgatósági tagságot is vállalt.23 A 19. század végén csak egy kis létszámú református közösség élt Sopronban, amely a pápai református egyházközség fiókegyházközsége volt. A lelkipásztori feladatokat Kis József pápai esperes látta el, a közösség főpresbitere pedig Baditz Lajos volt. 1913-ban laki Végh Kálmánné a soproni Deák téren található üres telkét ajánlotta fel az egyháznak templom építésére, míg a mellette lévő házát pedig lelkészlakás céljára. 1917-ben a Kis József gondozó lelkész (pápai esperes) és Baditz Lajos főgondnok elnöklete alatt tartott közgyűlésen határozták el, hogy anyaegyházközséggé fognak átalakulni és saját templomot építenek. A főgondnok a határozat alapján elindította a gyűjtést, és 1000 korona összeget ajánlott fel adományként a templom építésére. A templom terveit Hárs György hercegi építőmester készítette el. 1926-ban Baditz Lajost örökös tiszteletbeli főgondnoknak választották meg. Ebből az alkalomból az épülő templom költségeinek fedezésére 27 millió korona értékű államkötvényt adományozott.  A templom 1929. december 1-re készült el. A gyülekezet új otthonát dr. Antal Géza püspök szentelte fel. Az egyházközség első önálló lelkészének ifj. Maller Kálmánt választották meg. Az avatási ünnepségen az egyházközség javára dr. Lénárt Dezső volt soproni egyházgondnok – korábban soproni, akkor már budapesti királyi közjegyző – 2000 pengő adományt tett. Baditz nemcsak a soproni református egyházközségben, hanem a Pápai Református Egyházmegyében is szerepet vállalt mint világi egyházmegyei tanácsbíró. Először 1913-ban választották meg tíz évre, majd 1923-ban újabb tíz évre meghosszabbították a megbízását.