DR. TUBA JÁNOS kir. közjegyző Pakson

kir. közjegyző Pakson


1877. augusztus 29-én született Komáromban, Tuba János és Takács Ilona gyermekeként. Apja id. Tuba János ugyancsak jogász végzettségű, hosszabb ideig Komárom város jegyzője, majd 1892-től 1905-ig országgyűlési képviselője volt. A család rokoni kapcsolatban állt Jókai Mórral. Tuba János középiskolai tanulmányait Komáromban és Pozsonyban végezte, majd beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem jogi fakultására, ahol 1902. június 14-én szerezte meg diplomáját. Pályáját a Győri Királyi Törvényszéknél kezdte mint aljegyző, ahonnan 1903-ban Budapestre helyezték át. Állásáról 1906-ban lemondott és Tatán nyitotta meg ügyvédi irodáját. Házasságot kötött Heller Boriskával, gyermekük 1911 augusztusában királyi közjegyzőnek nevezték ki Komáromba, ahol 1921. június 5-ig működött. Ekkor menekülnie kellett szülővárosából és Magyarországra repatriált. A miniszter pár hónap múlva áthelyezte Paksra. Beválasztották a községi képviselőtestületbe és számos egyesület vezetőségébe. Paksi otthonába sikerült átmenteni Komáromból muzeális értékű ritkaságait, műkincseit, melyek közül különösen Feszty Árpádnak dedikációkkal ellátott festményei keltettek mindig feltűnést. Fiatalon, 1931. június 6-án, ötvenhárom éves korában érte a halál. Június 8-án temették el Pakson a református temetőben.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  2. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  3. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  4. BUBREG MIHÁLY kir. közjegyző Pécsen
  5. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  6. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  7. DR. CSÁKAY ALBERT
  8. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  9. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  10. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  11. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  12. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  13. DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson
  14. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  15. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  16. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  17. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  18. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  19. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  20. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  21. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  22. DR. LOVASY ERNŐ kir. közjegyző
  23. DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző
  24. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  25. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  26. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  27. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  28. DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  29. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  30. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  31. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  32. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  33. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  34. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  35. DR. VÉKONY BÉLA közjegyző Baján
  36. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  37. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  38. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  39. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  40. Kereseszegi KERESE IMRE
  41. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  42. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  43. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  44. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA (1867-1954)
  45. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  46. SZABÓ JÓZSEF, közjegyző Mohácson
  47. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  48. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  49. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  50. Visy Lajos kir. közjegyző Dárdán
  51. Visy Lajos közjegyző Mohácson