DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző

kir. közjegyző Topánfalván, Baján és Budapesten


Topánfalván született 1879. július 27-én, Lővi  Dávid és Hirsch Kamilla gyermekeként.  A szarvasi evangélikus főgimnáziumban  érettségizett 1898-ban. Jogi diplomáját  1903. április 4-én szerezte meg a Magyar  Királyi Ferenc József Tudományegyetemen  Kolozsváron.  Jogi tanulmányai elvégzése után ügyvédjelöltként  helyezkedett el.  1903. augusztus 18-án Szarvason kötött házasságot  Goldberger Malvinnal, akitől Lilly és  Anna nevű gyermekei születtek.  Marosvásárhelyen szerezte meg ügyvédi  oklevelét 1905. szeptember 9-én, és még  ebben az évben felvették a Kolozsvári Ügyvédi  Kamara névjegyzékébe, mint Topánfalván  gyakorlatot folytató ügyvédet.  1914-ben az igazságügyi miniszter kinevezte  közjegyzőnek Topánfalvára.  Az impériumváltozás után elvesztette hivatalát,  így 1918. november 4-től dr. Charmant  Oszkár mellett dolgozott a fővárosban közjegyzőhelyettesként.  A miniszter 1921-ben  Bajára, majd 1926-ban Budapest VII. kerületébe  helyezte át. Irodája a fővárosban az  Erzsébet körút 35. szám alatt működött,  tekintélyes ügyfélkörrel rendelkezett.  1944-ben zsidó származása miatt felmentették  állásából. A holokauszt áldozataként  1944. július 15-én hunyt el.  

Kapcsolódó

Személyek

  1. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  2. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  3. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  4. BUBREG MIHÁLY kir. közjegyző Pécsen
  5. csobánczi MÉSZÖLY GERSON
  6. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  7. DR. BALASSA PÁL, (1885-1963)
  8. DR. BÁNDY GYÖRGY, közjegyző Szekszárdon
  9. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  10. DR. BOÓR JENŐ, kir. közjegyző Bonyhádon
  11. DR. CSÁKAY ALBERT
  12. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  13. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  14. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  15. DR. FEKETE IMRE, közjegyző Bácsalmáson
  16. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  17. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  18. DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson
  19. DR. HÓDI MÓZES kir. közjegyző Szabadkán, Bácsalmás
  20. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  21. Dr. Iváncsy István kir. közjegyző Pakson
  22. DR. JAGASICH SÁNDOR, kir. közjegyző Ipolyságon
  23. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  24. DR. KÁLDI GYULA, kir. közjegyző Szekszárdon
  25. DR. KENDERESY JÁNOS, kir. közjegyző Rétságon
  26. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  27. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  28. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  29. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  30. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  31. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  32. DR. LOVASY ERNŐ kir. közjegyző
  33. DR. LÜLEY SÁNDOR, kir. közjegyző Dunaföldváron
  34. DR. MATISZ DEZSŐ, kir. közjegyző Kőrösbányán
  35. DR. MESTER JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  36. DR. MILASSIN JENŐ kir. közjegyző Zentán, Kalocsán,
  37. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  38. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  39. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  40. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  41. DR. PÁPÉ DÉNES, kir. közjegyző Bonyhádon
  42. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  43. DR. PERGER ELEMÉR, kir. közjegyző Petrozsényben
  44. DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  45. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  46. DR. SIKLÓSI TAMÁS, kir. közjegyző Bonyhádon
  47. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  48. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  49. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  50. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  51. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  52. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  53. DR. TUBA JÁNOS kir. közjegyző Pakson
  54. DR. VÉKONY BÉLA közjegyző Baján
  55. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  56. egyházasberzsenyi Dr. Berzsenyi János (1876–1927)
  57. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  58. fahnenfeldi DR. COTTELY GÉZA kir. közjegyző Bonyhá
  59. felsőeőri NAGY JÁNOS, kir. közjegyző Szekszárdon
  60. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  61. felsőpulyai MADARÁSZ JÁNOS, kir. közjegyző Tamásib
  62. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  63. Kereseszegi KERESE IMRE
  64. kis és nagyguti DR. GUTHY JÁNOS kir. közjegyző
  65. kis- és nagypirithi HAGYMÁSSY KÁROLY
  66. mezőcsányi DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, kir. közjegyző Szeks
  67. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  68. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  69. nozdroviczi DR. NOZDROVICZKY FERENC
  70. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  71. síkabonyi dr. Angyal Béla
  72. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  73. SZABÓ JÓZSEF, közjegyző Mohácson
  74. szentistváni DR. NEMES JÓZSEF, kir. közjegyző Vajd
  75. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  76. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  77. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  78. Visy Lajos kir. közjegyző Dárdán
  79. Visy Lajos közjegyző Mohácson
  80. vitéz toldalagi DR. NYÁRÁDY ISTVÁN, kir. közjegyző