DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson

közjegyző Bácsalmáson


1893. április 5-én született Zomborban, Hirmann Ferenc vármegyei főügyész és Szabó Ilona gyermekeként. Az elemi iskolát szülővárosában, a középiskolát a kalocsai jezsuita gimnáziumban végezte. 1913-ban beiratkozott a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára Budapestre. Kitűnő lovas hírében állt, ezért 1913. október 1-től a császári és királyi 11-es „Kaiser” dragonyos ezredben szolgált. Az első világháború alatt összesen tizennégy hónapot töltött a frontvonalban, majd Stockerauban egy lovas kiképzőiskolát vezetett. 1918. május 30-án főhadnagyi rangban szerelt le. Prágában házasságot kötött Polnyi Margittal, akitől Marianne nevű gyermeke született. 1918. október 8-án külön engedéllyel Pécsen az Erzsébet Tudományegyetemen tehette le a vizsgáit és itt szerezte meg jogi diplomáját. 1918-tól Bács-Bodrog vármegye tiszteletbeli aljegyzője volt. 1919-ben repatriálni kényszerült Magyarországra. Ekkor Prágába utazott, ahol a Joss & Loewenstein Részvénytársaság fehérneműgyárának ügyvezető igazgatója lett. 1925. november 23-án megszerezte ügyvédi diplomáját és ügyvédi irodát nyitott Baján. 1926-ban Bács-Bodrog vármegye tiszteletbeli főügyészének választották. 1930. április 5-től dr. Milassin Jenő bajai, majd 1931. január 27-től dr. Markó István közjegyző mellett Budapesten közjegyzőhelyettesként dolgozott. 1938. június 29-én az igazságügyi miniszter kinevezte közjegyzőnek Bácsalmásra. Szabadidejében szívesen vadászott, de tagja volt a helyi lövész egyesületnek is. Budapesten 1943. május 21-én hunyt el, Baján a Szent Rókus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  2. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  3. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  4. csobánczi MÉSZÖLY GERSON
  5. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  6. DR. BALASSA PÁL, (1885-1963)
  7. DR. BÁNDY GYÖRGY, közjegyző Szekszárdon
  8. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  9. DR. BOÓR JENŐ, kir. közjegyző Bonyhádon
  10. DR. CSÁKAY ALBERT
  11. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  12. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  13. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  14. DR. FEKETE IMRE, közjegyző Bácsalmáson
  15. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  16. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  17. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  18. Dr. Iváncsy István kir. közjegyző Pakson
  19. DR. JAGASICH SÁNDOR, kir. közjegyző Ipolyságon
  20. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  21. DR. KÁLDI GYULA, kir. közjegyző Szekszárdon
  22. DR. KENDERESY JÁNOS, kir. közjegyző Rétságon
  23. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  24. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  25. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  26. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  27. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  28. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  29. DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző
  30. DR. LÜLEY SÁNDOR, kir. közjegyző Dunaföldváron
  31. DR. MATISZ DEZSŐ, kir. közjegyző Kőrösbányán
  32. DR. MESTER JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  33. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  34. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  35. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  36. DR. PÁPÉ DÉNES, kir. közjegyző Bonyhádon
  37. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  38. DR. PERGER ELEMÉR, kir. közjegyző Petrozsényben
  39. DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  40. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  41. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  42. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  43. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  44. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  45. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  46. DR. TUBA JÁNOS kir. közjegyző Pakson
  47. DR. VÉKONY BÉLA közjegyző Baján
  48. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  49. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  50. fahnenfeldi DR. COTTELY GÉZA kir. közjegyző Bonyhá
  51. felsőeőri NAGY JÁNOS, kir. közjegyző Szekszárdon
  52. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  53. felsőpulyai MADARÁSZ JÁNOS, kir. közjegyző Tamásib
  54. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  55. Kereseszegi KERESE IMRE
  56. kis és nagyguti DR. GUTHY JÁNOS kir. közjegyző
  57. kis- és nagypirithi HAGYMÁSSY KÁROLY
  58. mezőcsányi DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, kir. közjegyző Szeks
  59. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  60. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  61. nozdroviczi DR. NOZDROVICZKY FERENC
  62. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  63. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  64. szenterzsébeti DR. SZAKÁTS ISTVÁN
  65. szentistváni DR. NEMES JÓZSEF, kir. közjegyző Vajd
  66. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  67. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  68. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  69. Visy Lajos közjegyző Mohácson
  70. vitéz toldalagi DR. NYÁRÁDY ISTVÁN, kir. közjegyző