DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban

kir. közjegyző Rétságon, közjegyző Bácsalmáson


1882. március 11-én született Kolozsváron, Petrán József és Szemerjai Demeter Róza gyermekeként. Középiskolai diákéveit szülővárosában a római katolikus gimnáziumban töltötte, ahol 1900. június 27-én tett érettségi vizsgát. Jogi tanulmányait Kolozsváron a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen folytatta. A szükséges joggyakorlati idő kitöltése után, 1913. október 30-án szerezte meg ügyvédi oklevelét Marosvásárhelyen. 1913. november 1-jén ügyvédi irodát nyitott Lugoson. Az első világháború alatt 1915. március 15-én vonult be katonának. A 8. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagyaként szerelt le 1919. január 27-én. Az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül 1918-ban a Koronás Arany Érdemkereszt a Vitézségi Érem szalagján kitüntetésben részesült. Az impériumváltozás után nem maradhatott szülőföldjén, Magyarországra repatriált, és 1920. július 24-től közjegyzőhelyettesként dolgozott dr. Lipcsei Péter egri közjegyző irodájában. 1926-ban kötött házasságot, két gyermeke született. Meg kell említeni, hogy testvére, Szemerjai Petrán Tibor 1925-től 1949-ig volt közjegyző Budapesten. Tizenkét évi helyettesi munka után Petrán Józsefet az igazságügyi miniszter 1933-ban nevezte ki közjegyzőnek Tamásiba, ahonnan 1935-ben Rétságra, 1943-ban Bácsalmásra helyezte át. A magyar nyelv mellett németül és románul is tökéletesen beszélt. 1950-ben állami szolgálatba nem vették át, ezért működését 1949. december 31-én beszüntette. További sorsa ismeretlen.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  2. csobánczi MÉSZÖLY GERSON
  3. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  4. DR. BALASSA PÁL, (1885-1963)
  5. DR. BÁNDY GYÖRGY, közjegyző Szekszárdon
  6. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  7. DR. BOÓR JENŐ, kir. közjegyző Bonyhádon
  8. DR. CSÁKAY ALBERT
  9. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  10. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  11. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  12. DR. FEKETE IMRE, közjegyző Bácsalmáson
  13. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  14. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  15. DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson
  16. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  17. Dr. Iváncsy István kir. közjegyző Pakson
  18. DR. JAGASICH SÁNDOR, kir. közjegyző Ipolyságon
  19. DR. KÁLDI GYULA, kir. közjegyző Szekszárdon
  20. DR. KENDERESY JÁNOS, kir. közjegyző Rétságon
  21. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  22. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  23. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  24. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  25. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  26. DR. LOVASY ERNŐ kir. közjegyző
  27. DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző
  28. DR. LÜLEY SÁNDOR, kir. közjegyző Dunaföldváron
  29. DR. MATISZ DEZSŐ, kir. közjegyző Kőrösbányán
  30. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  31. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  32. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  33. DR. PÁPÉ DÉNES, kir. közjegyző Bonyhádon
  34. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  35. DR. PERGER ELEMÉR, kir. közjegyző Petrozsényben
  36. DR. PETRÁN JÓZSEF, kir. közjegyző Rétságon
  37. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  38. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  39. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  40. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  41. DR. TUBA JÁNOS kir. közjegyző Pakson
  42. DR. VÉKONY BÉLA közjegyző Baján
  43. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  44. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  45. fahnenfeldi DR. COTTELY GÉZA kir. közjegyző Bonyhá
  46. felsőeőri NAGY JÁNOS, kir. közjegyző Szekszárdon
  47. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  48. felsőpulyai MADARÁSZ JÁNOS, kir. közjegyző Tamásib
  49. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  50. Kereseszegi KERESE IMRE
  51. kis és nagyguti DR. GUTHY JÁNOS kir. közjegyző
  52. kis- és nagypirithi HAGYMÁSSY KÁROLY
  53. mezőcsányi DR. CSÁNYI LÁSZLÓ, kir. közjegyző Szeks
  54. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  55. nozdroviczi DR. NOZDROVICZKY FERENC
  56. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  57. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  58. szentistváni DR. NEMES JÓZSEF, kir. közjegyző Vajd
  59. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  60. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  61. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  62. Visy Lajos kir. közjegyző Dárdán
  63. Visy Lajos közjegyző Mohácson
  64. vitéz toldalagi DR. NYÁRÁDY ISTVÁN, kir. közjegyző