felsőeőri NAGY JÁNOS, kir. közjegyző Szekszárdon

kir. közjegyző Szekszárdon


A Vas vármegyéből származó felsőeőri Nagy család a legrégibb magyar nemesi családok közé tartozik, tagjai már 1235-ben IV. Béla király alatt nemesi jogokkal rendelkeztek. A család egyik ága Tolna vármegyében, Dunaföldváron telepedett le. Felsőeőri Nagy János 1825-ben született Dunaföldváron, id. felsőeőri Nagy János és házastársa gyermekeként. Apja több éven át Dunaföldvár jegyzőjeként dolgozott. Felsőeőri Nagy János a családi hagyományt folytatva jogi tanulmányokat végzett, majd beállt katonának. Az 1848–49-es szabadságharcban honvéd főhadnagyi rangban harcolt. Csapó Vilmos ezredesnek, az ozorai hős főhadnagynak segédtisztje volt. A világosi fegyverletétel után Csapóval együtt életveszély között menekült és rejtőzött egy ideig, de végül önként jelentkezett az osztrák katonai hatalomnál. Az elfogatástól a Dunaföldváron éppen átutazó báró Auguss Antal tudta csak megmenteni. A viszonyok rendeződése után törvényszéki bíróként dolgozott, majd 1875-ben Szekszárd város első királyi közjegyzőjének nevezték ki. Házasságot kötött Tóth Teréziával, akitől Emma, Béla, László, István és Erzsébet nevű gyermeke született. Tagja volt Tolna vármegye törvényhatósági bizottságának és a helyi kaszinónak. 1900. augusztus 30-án hetvenöt éves korában érte a halál, aminek hírére a megyeházára, a kaszinóra, a városházára, az igazságügyi palotára és a takarékpénztárra is kitűzték a fekete zászlót. Szeptember 1-jén temették a szekszárdi Alsóvárosi sírkertben lévő családi sírboltba.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. BÁNFFAY (BAUMHOLTZER) SIMON közj. Pécs
  2. BARANYAI (BLUM) BÉLA kir. közj. Kőszegen, Pécsen
  3. borsmonostori lovag DR. GASZNER GYULA
  4. BUBREG MIHÁLY kir. közjegyző Pécsen
  5. DR. APÁTHY ÁRPÁD közjegyző
  6. DR. BATTA PÉTER közjegyző Palánkán
  7. DR. CSÁKAY ALBERT
  8. Dr. Csaplár Vilmos (1884-1978)
  9. DR. CSEMPESZ DÉNES (1894–1977)
  10. DR. FEHÉRVÁRY DEZSŐ kir. közjegyző Baján
  11. DR. GÁSPÁR (GOLDBERGER) ÖDÖN
  12. DR. HALASY-REKTORISZ LAJOS, közjegyző Gyönkön
  13. DR. HIRMANN GYULA közjegyző Bácsalmáson
  14. DR. ILLGENN AURÉL kir. közjegyző Dombóváron
  15. DR. JELEN MIKLÓS, közj. Pécsen
  16. DR. KISS ELEMÉR kir. közjegyző Pécsváradon
  17. Dr. Kiss Emil kir. közjegyző Dárdán
  18. DR. KŐSZEGHY ANTAL közjegyző Szentlőrincen
  19. DR. KOVÁCSY ZOLTÁN
  20. DR. KOVÁTS KÁLMÁN, közj. B.füreden, és Pécsen
  21. DR. KRAUSZ GYŐZŐ kir. közjegyző Mohácson
  22. DR. LOVASY ERNŐ kir. közjegyző
  23. DR. LUKÁCS IZSÓ kir. közjegyző
  24. DR. MESTER JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  25. DR. MÜLLHERR ALAJOS kir. közjegyző Pécsen
  26. Dr. Noszlopy Gáspár Perlakon Kir. közjegyző
  27. DR. ÓNODY GÁBOR kir. közj. Pécsváradon
  28. DR. PAPP JÓZSEF, kir. közjegyző Bonyhádon
  29. DR. PETRÁN JÓZSEF kir. közjegyző Tamásiban
  30. DR. POZSOGÁR REZSŐ
  31. DR. SZILÁGYI JÁNOS kir. közjegyző Máramarosszigete
  32. DR. SZILLÉRY (SZILLER) PÉTER
  33. DR. SZIRÁKY LÁSZLÓ kir. közj. Derecskén, Pécsen
  34. DR. SZLÁVI KORNÉL kir. közjegyző
  35. DR. TOLDI (SCHEDEL) BÉLA kir. közj. Pécsen
  36. DR. VÉKONY BÉLA közjegyző Baján
  37. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI GERŐ (1854–1920)
  38. egyházasberzsenyi DR. BERZSENYI LÁSZLÓ
  39. felsőpulyai Dr. Madarász István, közj. Pécsen
  40. hajósi DR. TARAJOSSY SÁNDOR
  41. Kereseszegi KERESE IMRE
  42. mezőtelegdi Dr. Róth Sándor kir. közjegyző Dárdán
  43. MUTTNYÁNSZKY ALAJOS, kir. közjegyző Bonyhádon
  44. Sebestyén Mátyás közjegyző Perlakon
  45. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA (1867-1954)
  46. sikabonyi DR. ANGYAL BÉLA kir. közj. Dunaföldváron
  47. SZABÓ JÓZSEF, közjegyző Mohácson
  48. SZILÁGYI FERENC kir. közjegyző Dárdán
  49. Ursziny Pál kir. közjegyző Dárdán
  50. vámosi SAÁRY VINCZE (1834–1894)
  51. Visy Lajos kir. közjegyző Dárdán
  52. Visy Lajos közjegyző Mohácson