Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927

Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927


Dr. Gémesi Imre 1868. január 21-én született Zsombolyán Gemi Imre néven.  Vezetéknevét 1898-ban belügyminiszteri engedéllyel Gémesire magyarosította. Jogi tanulmányokat 1886 és 1890 között a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Az ügyvédi vizsgát 1895. május 20-án szintén Budapesten tette le. 1895-ben a Szegedi ÜgyvédiKamara Zsombolya székhellyel vette fel tagjai sorába. 1899-ben lemondás miatt törölték az ügyvédek névjegyzékéből. 1899 és 1905 között közjegyző-helyettesi szolgálatot teljesített. Királyi közjegyzőnek 1905-ben az igazságügyi miniszter Billédre nevezte ki. Német es roman nyelvi jogosítvánnyal is rendelkezett. A Malvai Adria egyesület rendes tagja volt. Közjegyzői szolgálatát az első világháborút követő impériumváltásig látta el. Menekült közjegyzőként tartós helyettesi minőségben az állásáról lemondott dr. Halász László ceglédi közjegyző irodáját vitte tovább. Az igazságügyi miniszter 1921-ben Csepregre nevezte ki közjegyzőnek. Dr. Gémesi Imre 1927. január 2 5-én hunyt el Csepregen. Sírja a helyi temetőben ma már nem található meg.

Kapcsolódó

Személyek

  1. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  2. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  3. Antunovits József ♦ 1822-1891
  4. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  5. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  6. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  7. Christian Antal ♦ 1847-1910
  8. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  9. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  10. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  11. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  12. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  13. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  14. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  15. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  16. Dr. Bognár József » 1877-1951
  17. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  18. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  19. DR. DERNER RICHARD ♦
  20. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  21. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  22. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  23. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  24. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  25. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  26. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  27. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  28. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  29. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  30. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  31. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  32. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  33. Dr. Király Károly ♦ 1886
  34. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  35. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  36. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  37. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  38. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  39. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  40. Dr. Major József ♦ 1895
  41. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  42. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  43. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  44. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  45. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  46. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  47. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  48. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  49. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  50. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  51. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  52. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  53. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  54. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  55. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  56. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  57. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  58. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  59. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  60. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  61. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  62. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  63. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  64. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  65. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  66. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  67. Dr. Tószöghy (Tauszik) Andor ♦ 1869 körül
  68. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  69. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  70. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  71. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  72. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  73. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  74. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  75. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  76. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  77. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  78. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  79. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  80. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  81. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  82. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  83. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  84. Haller István ♦ 1846-1898
  85. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  86. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  87. Keresztes Gyula ♦ 1879
  88. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  89. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  90. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  91. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  92. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  93. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  94. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  95. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  96. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  97. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  98. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  99. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  100. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  101. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  102. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  103. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  104. Rakics János ♦ 1825
  105. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  106. Salamon Dénes ♦ 1902
  107. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  108. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  109. Susich Károly ♦ 1854-1923
  110. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  111. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  112. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  113. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  114. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  115. Verzár József ♦ 1834-1881
  116. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  117. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  118. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  119. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890