Dr. Király Károly ♦ 1886

Dr. Király Károly ♦ 1886


Dr. Király Károly I886. december 10-én született Baján. Édesapja Király Lajos, édesanyja Oszvald Mária volt. A középiskolát a Kalocsai Jezsuita Gimnáziumban végezte. Jogi tanulmányokat 1906 és 1910 között a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Jogi doktori oklevelet 1911. április 4-én szerzett. Az ügyvédi vizsgát Budapesten tette le. Ezt követően Adán nyitott ügyvédi irodát, 191 3-ban a Szabadkai Ügyvédi Kamara Ada székhellyel jegyezte be tagjai sorába. Az 1917- szeptember 12-én Madary Gizellával kötött házasságából két gyermek született, Gabriella és Margit. Ügyvédi munkája mellett a Zentán 1922. szeptember 17-én alakult Magyar Párt alapítója és a párt intézőbizottságának tagja volt. A Katolikus Ifjúsági Kört vezette, és a helyi olvasókörnek is tagja volt. Az 1927- évi választáson a Magyar Párt képviselőjelöltjeként az újvidéki választókerületben indult, sikertelenül. 1941-ben az illetékes katonai hatóság ideiglenes megbízással zentai közjegyzőnek nevezte ki. Megbízását 1942-ben az igazságügvi miniszter megerősítette, Zentára királyi közjegyzőnek nevezte ki. Zentai közjegyzői irodáját 1942. február 8-án nyitotta meg. A Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara közgyűlése a kamara elnökségének póttagjává választotta.Dr. Király Károly magyar királyi közjegyző 1944 utáni sorsa ismeretlen, csupán egv 1944. október I2-én kelt, Igazságügyi Minisztériumnak szóló levele bizonyítja, hogy Zenta kiürítése után Magyarországra érkezett. 

„A Délvidéken, a Tisza vonalán átnyomuló ellenséges orosz támadások következtében folyó évi október 7-én, azaz szombaton Zenta város polgármestere elrendelte a hivataloknak a városból való elköltözését, vagyis a város kiürítését. Az utolsó Zentárói távozó éjjeli vonattal elhagytam a hivatali székhelyemet a Kin Járásbíróság vezetőjével (elnökével) és bírótársaival, valamint a város polgármesterével és hivatalnoki karával, a Kir. Adóhivatal vezetőjével és tisztviselőivel, a M. Kir. Posta vezetőjével stb. együtt. Hosszas különféle járműveken való utazás után f. évi október hó 1-ikén megérkeztem családommal Dunántúlra, Balatonboglár község Inke nevű villájába, ahol jelenleg állandó lakásunk van.”

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  8. Bodnár Imre 1840
  9. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  10. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  11. Christian Antal ♦ 1847-1910
  12. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  13. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  14. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  15. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  16. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  17. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  18. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  19. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  20. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  21. Dr. Bertin József • 1892-1945
  22. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  23. Dr. Bognár József » 1877-1951
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  25. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  26. DR. DERNER RICHARD ♦
  27. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  28. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  29. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  30. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  31. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  32. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  33. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  34. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  35. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  36. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  37. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  38. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  39. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  40. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  41. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  42. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  43. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  44. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  45. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  46. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  47. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  48. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  49. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  50. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  51. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  52. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  53. Dr. Major József ♦ 1895
  54. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  55. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  56. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  57. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  58. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  59. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  60. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  61. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  62. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  63. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  64. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  65. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  66. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  67. Dr. Reviczky Jenő 1871
  68. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  69. Dr. Rottenberg Márton l868.
  70. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  71. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  72. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  73. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  74. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  75. Dr. Sirchich György 1868-1937
  76. Dr. SÓTI Ádám 1874
  77. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  78. Dr. Szabó József
  79. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  80. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  81. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  82. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  83. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  84. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  85. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  86. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  87. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  88. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  89. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  90. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  91. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  92. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  93. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  94. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  95. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  96. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  97. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  98. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  99. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  100. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  101. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  102. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  103. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  104. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  105. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  106. Hadfy Döme 1826-190
  107. Haller István ♦ 1846-1898
  108. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  109. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  110. Keresztes Gyula ♦ 1879
  111. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  112. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  113. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  114. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  115. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  116. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  117. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  118. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  119. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  120. Mezey Zsigmond 1849
  121. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  122. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  123. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  124. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  125. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  126. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  127. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  128. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  129. Rakics János ♦ 1825
  130. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  131. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  132. Salamon Dénes ♦ 1902
  133. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  134. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  135. Susich Károly ♦ 1854-1923
  136. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  137. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  138. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  139. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  140. Ursziny Pál • 1852-1910
  141. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  142. Verzár József ♦ 1834-1881
  143. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  144. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  145. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890