Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901

Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901


Kikindai (Ströbl) Ferenc 1823. október 2 3-án született Nagykikindán Stróbl Fcrencz néven. A középiskolát Szabadkán és Szegeden végezte. Jogi tanulmányokat 1841 és 1845 között a Pozsonyi Jogakadémián, majd a Pesti Tudományegyetemen folytatott. Szakmai pályafutását Torontál vármegye szolgálatában kezdte. A vármegye közgyűlése 1848-ban megyei esküdtnek választotta. A szabadságharc idején beállt a honvédseregbe. A délvidéki hadszíntéren a Dobsa Lajos által szervezett szabadcsapat századosa volt. 1849-ben az Ujpécsi járás szolgabírójának választották. A szabadságharc bukása után Törökországba menekült. Az emigrációból visszatérve elítélték, a várfogságot Temesváron töltötte. 1855-ben Szenthubert község jegyzőjének választották. 1860-ban Perjámoson lett szolgabíró. Az ügyvédi vizsgát 1861-ben Pesten tette le. Előbb kerületi tanácsnok, majd a kerületi törvényszék elnöke lett Nagykikindán. A Fuchs Máriával kötött házasságából öt gyermek született: Győző, Irma. Aladár Gyula és Béla. 1869-ben a Szegedi Ügyvédi Kamara Nagykikinda székhellyel jegyezte be tagjai sorába. 1871-ben a Nagykikindai Törvényszék vezető ügyészének nevezték ki. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1875-ben Nagykikindára nevezte ki. Közjegyzői irodájában fia, dr. Kikindai Győző dolgozott közjegyző - helyettesként. 1880-ban belügyminiszteri engedéllyel vezetéknevét Ströblről Kikindáira magyarosította. A vallás- és közoktatási miniszter 1878-ban Nagykikindára iskolalátogatónak (tanfelügyelőnek) nevezte ki. A helyi közélet aktív és elismert alakja volt. A gimnáziumi bizottság alelnökeként az új gimnáziumi épület felépíttetésében és 1883-ban történő felavatásában komoly érdemeket szerzett. Az 1885-ben megalakult nagykikindai Hungária Könyvnyomtató Részvénytársaság a „hazafias érdemekben megőszült közjegyzőt elnökének választotta. 1892-ben a Szabadelvű Párt helvi szervezete választotta elnökének. Az ezredéves országos kiállítás temesvári területi bizottságának munkájában is részt vett. A Nagykikindai Népbank Részvénytársaság és a kaszinó elnöki tisztét is betöltötte. Ezenkívül a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke és a római katolikus egyházközség világi elnöke volt. Nagy tekintélyt élvezett a helvi polgárok körében. „Hallgattak rá szerbek, németek, magyarok. Bizalmasa volt mindeniknek és bizalmas volt mindenikhez. Ezzel kiegyenlített minden lehetséges összeütközést. Társulatok, egyletek, díszküldöttségek az ő elnöklete, vezérlete alatt működtek, ünnepélyek az ő vezetése alatt folytak le." Kikindai Ferenc 1901. augusztus 20-án hunyt el Nagykikindán. Gyászjelentése szerint a 78 éves korában elhunyt közjegyzőt felesége, Fuchs Mária és gyermekei, Aladár, Gyula, Győző, Béla és Irma siratták. A Mokrini úti temetőben temették el. A Kikindai család sírboltja ugyan megtalálható a temetőben, de ma már a kikindai Boldogasszony iskolanővérek temetkezési helyéül szolgál.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  2. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  3. Antunovits József ♦ 1822-1891
  4. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  5. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  6. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  7. Christian Antal ♦ 1847-1910
  8. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  9. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  10. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  11. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  12. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  13. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  14. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  15. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  16. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  17. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  18. DR. DERNER RICHARD ♦
  19. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  20. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  21. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  22. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  23. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  24. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  25. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  26. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  27. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  28. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  29. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  30. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  31. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  32. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  33. Dr. Király Károly ♦ 1886
  34. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  35. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  36. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  37. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  38. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  39. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  40. Dr. Major József ♦ 1895
  41. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  42. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  43. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  44. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  45. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  46. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  47. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  48. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  49. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  50. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  51. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  52. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  53. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  54. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  55. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  56. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  57. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  58. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  59. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  60. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  61. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  62. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  63. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  64. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  65. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  66. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  67. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  68. Dr. Tószöghy (Tauszik) Andor ♦ 1869 körül
  69. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  70. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  71. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  72. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  73. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  74. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  75. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  76. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  77. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  78. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  79. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  80. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  81. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  82. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  83. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  84. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  85. Haller István ♦ 1846-1898
  86. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  87. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  88. Keresztes Gyula ♦ 1879
  89. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  90. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  91. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  92. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  93. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  94. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  95. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  96. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  97. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  98. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  99. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  100. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  101. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  102. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  103. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  104. Rakics János ♦ 1825
  105. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  106. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  107. Salamon Dénes ♦ 1902
  108. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  109. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  110. Susich Károly ♦ 1854-1923
  111. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  112. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  113. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  114. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  115. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  116. Verzár József ♦ 1834-1881
  117. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  118. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  119. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  120. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890