DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950

DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950


Dr. Antal Gábor 1888-ban született Nádalján. Édesanyja neve Juhász Mária volt. Jogi tanulmányokat 1906 és 1910 között a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Jogi doktori oklevelet 1911. március 19-én szerzett. Az ügyvédi vizsgát 1913 körül tette le. 1921-ben a Debreceni Ügyvédi Kamara Debrecen székhellyel vette fel tagjai sorába.1923 végén ügyvédi irodája székhelyét Komádiba helyezte át. 1925-ben átmenetileg ismét debreceni ügyvédként tevékenykedett, ugyanebben az évben Balmazújvárosba tette át székhelyét. 1933-ban ismét Balmazújvárosból Debrecenbe, majd 1934-ben Debrecenből Balmazújvárosba tette ügyvédi irodája székhelyét. 1941 áprilisában a kiteli járási katonai parancsnokság ideiglenes hatállyal megbízott titeli közjegyzőnek nevezte ki. A közjegyzői irodát Rogulic Lázár jugoszláv királyi közjegyzőtől vette át. Kinevezését azonban az igazságügyi miniszter nem erősítette meg, helyére dr. Mayer Jenőt nevezte ki. 1942. május 1-jei hatállyal a Debreceni Ügyvédi Kamara nyilvántartásából törölték. Ekkor Szabadkán lett ügyvéd. 1944- február 1-jei hatállyal újra Balmazújvárosba kérte az ügyvédi árjegyzését. Bár származása miatt az ügyvédi pályáról eltávolították, miután 1945-ben az illetékes igazolóbizottság igazolta, ismét balmazújvárosi ügyvédként tevékenykedhetett. Dr. Antal Gábor 1950. február 27-én hunyt el Debrecenben. Sírja ma már nem található meg a helyi izraelita temetőben.

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  8. Bodnár Imre 1840
  9. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  10. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  11. Christian Antal ♦ 1847-1910
  12. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  13. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  14. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  15. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  16. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  17. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  18. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  19. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  20. Dr. Bertin József • 1892-1945
  21. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  22. Dr. Bognár József » 1877-1951
  23. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  25. Dr. Charmant Oszkár
  26. DR. DERNER RICHARD ♦
  27. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  28. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  29. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  30. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  31. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  32. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  33. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  34. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  35. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  36. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  37. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  38. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  39. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  40. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  41. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  42. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  43. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  44. Dr. Király Károly ♦ 1886
  45. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  46. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  47. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  48. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  49. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  50. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  51. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  52. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  53. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  54. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  55. Dr. Major József ♦ 1895
  56. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  57. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  58. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  59. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  60. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  61. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  62. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  63. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  64. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  65. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  66. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  67. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  68. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  69. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  70. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  71. Dr. Rottenberg Márton l868.
  72. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  73. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  74. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  75. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  76. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  77. Dr. Sirchich György 1868-1937
  78. Dr. SÓTI Ádám 1874
  79. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  80. Dr. Szabó József
  81. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  82. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  83. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  84. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  85. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  86. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  87. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  88. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  89. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  90. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  91. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  92. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  93. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  94. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  95. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  96. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  97. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  98. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  99. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  100. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  101. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  102. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  103. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  104. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  105. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  106. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  107. Hadfy Döme 1826-190
  108. Haller István ♦ 1846-1898
  109. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  110. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  111. Keresztes Gyula ♦ 1879
  112. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  113. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  114. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  115. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  116. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  117. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  118. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  119. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  120. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  121. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  122. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  123. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  124. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  125. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  126. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  127. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  128. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  129. Rakics János ♦ 1825
  130. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  131. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  132. Salamon Dénes ♦ 1902
  133. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  134. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  135. Susich Károly ♦ 1854-1923
  136. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  137. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  138. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  139. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  140. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  141. Verzár József ♦ 1834-1881
  142. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  143. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  144. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  145. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890