Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938

Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938


Dr. Hódi Mózes 1854- július 23-án született Hódmezővásárhelyen, Hódi Gáspár József földbirtokos és Nagy Sára gyermekeként. Középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte. Jogi tanulmányokat a Nagyváradi Jogakadémián folytatott. Utóbbi elvégzése után, 1877 és 1879 között a Hódmezővásárhelyi Királyi Járásbíróságon volt joggvakornok. Jogtudori oklevelet, jogi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatva, 1880. május 29-én szerzett. A Török Zsuzsannával kötött házasságából Gyula, Ilona és Jolán nevű gyermekek születtek. Dr. Hódi Mózes az ügyvédi vizsgát 1881-ben tette le, és Hódmezővásárhelyen nyitott ügyvédi irodát. 1882 és 1911 között a Szegedi Ügyvédi Kamara tagja volt. Ezzel egy időben a város tiszti főügyészének is megválasztották. Mindeközben az 1888-ban megalakult Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egylet alelnöke lett, és 1893-ban a Hódmezővásárhelyi Pusztai Vidvízszabálvozó Egyesület alelnökének választották. 1895-ben a városi Úri Kaszinó választmányi tagja, majd 1892 és 1900, valamint I906 cs 1910 között a helyi református gimnázium felügyelőbizottságának tagja volt. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1911 augusztusában nevezte ki Szabadkára, az állásáról lemondott Antunovits Mátyás helyére.18 Közjegyzői irodájában helyettesként dr. Streliczki Antal nyugalmazott törvényszéki bíró dolgozott. Irodavezetőjét, Bruzla Gyulát a világháború alatt behívták katonának, akinek harctéri szolgálat alóli felmentését igyekezett elérni.19 Dr. Hódi Mózest 191 3-ban a szabadkai református egyházközség főgondnokának választották. Az impériumváltást követően visszatért Hódmezővásárhelyre, majd 1925-ben Bácsalmásra helyezték közjegyzőnek. Kinevezését követően a szülővárosához közeli Szentesre kérelmezte áthelyezését, azonban az igazságügyi miniszter ezt a kérést már nem teljesítette. A bajai és a bácsalmási székhelyek átcsatolásával székhelye átkerült a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamarához. Dr. Hódi Mózes Bácsalmáson 1938. március 10-én hunyt el.22 Sírja a hódmezővásárhelyi református temetőben található.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  8. Bodnár Imre 1840
  9. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  10. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  11. Christian Antal ♦ 1847-1910
  12. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  13. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  14. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  15. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  16. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  17. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  18. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  19. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  20. Dr. Bertin József • 1892-1945
  21. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  22. Dr. Bognár József » 1877-1951
  23. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  25. Dr. Charmant Oszkár
  26. DR. DERNER RICHARD ♦
  27. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  28. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  29. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  30. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  31. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  32. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  33. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  34. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  35. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  36. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  37. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  38. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  39. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  40. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  41. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  42. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  43. Dr. Király Károly ♦ 1886
  44. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  45. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  46. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  47. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  48. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  49. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  50. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  51. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  52. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  53. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  54. Dr. Major József ♦ 1895
  55. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  56. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  57. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  58. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  59. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  60. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  61. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  62. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  63. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  64. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  65. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  66. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  67. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  68. Dr. Reviczky Jenő 1871
  69. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  70. Dr. Rottenberg Márton l868.
  71. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  72. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  73. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  74. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  75. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  76. Dr. Sirchich György 1868-1937
  77. Dr. SÓTI Ádám 1874
  78. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  79. Dr. Szabó József
  80. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  81. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  82. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  83. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  84. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  85. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  86. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  87. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  88. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  89. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  90. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  91. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  92. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  93. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  94. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  95. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  96. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  97. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  98. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  99. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  100. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  101. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  102. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  103. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  104. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  105. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  106. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  107. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  108. Hadfy Döme 1826-190
  109. Haller István ♦ 1846-1898
  110. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  111. ifj. Dr. Fésűs György
  112. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  113. Keresztes Gyula ♦ 1879
  114. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  115. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  116. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  117. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  118. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  119. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  120. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  121. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  122. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  123. Mezey Zsigmond 1849
  124. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  125. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  126. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  127. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  128. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  129. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  130. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  131. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  132. Rakics János ♦ 1825
  133. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  134. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  135. Salamon Dénes ♦ 1902
  136. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  137. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  138. Susich Károly ♦ 1854-1923
  139. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  140. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  141. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  142. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  143. Ursziny Pál • 1852-1910
  144. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  145. Verzár József ♦ 1834-1881
  146. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  147. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  148. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890