Dr. Zákó István ♦ 1861-1918

Dr. Zákó István ♦ 1861-1918


Bajsai dr. Zákó István I 861-ben született Baján. Édesapja bajsai Zákó Péter, Bács-Bodrog vármegye másod alispánja, édesanyja Gvendics Ilona volt. l880-ban a zombori főgimnáziumban érettségizett. Jogi tanulmányokat I88I és 1885 között a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Az ügyvédi vizsgát szintén Budapesten tette le, 1887 körül. Az 1884-ben Zom-borban Mihajlovits Melániával kötött házasságából két gyermek született: Milán és Olga. 1894-ben a Szabadkai Ügyvédi Kamara folytatólag Zombor székhellyel vette fel tagjai sorába. Szakmai munkája mellett a közéletnek is meghatározó alakja volt. Helyi tekintélyes polgárként a Zombori Első Önsegélyező Szövetkezet igazgatósági póttagja lett. A Zombori Kereskedelmi és Iparbank közgyűlés igazgatósági alelnökének választotta. Az Óbccse-Újvidék-Titel vasúti szárnyvonal kiépítésre a keres-kedclemügyi miniszter gróf Leiningcn Ármin, Zákó István, Gfercr Miklós és Grosszmann Vilmos részére adott engedélvt. A helyi érdekű vasútvonal építésére alakult részvénytársaság igazgatósági tagjává is megválasztották. A társaság miután más hasonló célú részvénytársasággal is egyesült, nevét Bács-Bodrog Vármegyei Egyesült Helyi Érdekű Vasutak Részvénvtársaságra változtatta. A szárnyvonal azonban az impériumváltásig nem készült el. Szabad idejében a Duna menti nádasokban kedvenc szenvedésének, a vadászatnak hódolt. Részt vett a bácskai  notabili tások kedvenc szórakozásain, az agár-, ügető-és gátversenveken is. Miután testvérét, Zákó Milán országgvűlési képviselőt 1901-ben kinevezték főispánnak, és így a titeli választókerület megüresedett, úgy indult az időközi választáson, hogy a nemzetiségek szerb származását figyelembe véve nem állítottak vele szembe saját jelöltet. Ugyanebben az évben az általános országgyűlési választáson is indult. Ekkor nagy fölénnyel nyert Miloszavljevics Milán ellenjelölttel szemben. Országgyűlési képviselőként a mezőgazdaságból élő választói érdekeit képviselte. Királyi közjegvzőnek az igazságügyi miniszter 1902-ben Zentára nevezte ki, amikor is lemondott országgyűlési mandátumáról.65 Zentán is tevékeny része volt a helyi közélet alakításában. Az 1903. És 1906. évi mezőgazdasági kiállítás szervezőbizottságának elnöke volt.66 1905-ben a Szabadelvű Párt zentai szervezetének elnökévé választották. 1907-től a Zentai Takarékpénztár igazgatósági tagjai közé tartozott. Az igazságügyi miniszter 1910-ben Pancsovára helyezte közjegyzőnek. „A politikáról azonban itt Pancsován nem akart tudni semmit. Ahányszor vezető helvre szerettek volna állítani, egy csendes mosollyal elhárította magától a megtiszteltetést. Teljesen visszavonult a közszerepléstől. Pályáját korai halála törte derékba. Dr. Zákó István 1918. május I4-én életének 57- évében Pancsován hunyt el Zomborban a pravoszláv temetőben temették el, ahol sírja ma is megtalálható.

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bánffay Simon
  8. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  9. Bodnár Imre 1840
  10. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  11. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  12. Christian Antal ♦ 1847-1910
  13. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  14. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  15. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  16. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  17. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  18. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  19. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  20. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  21. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  22. Dr. Bertin József • 1892-1945
  23. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  24. Dr. Bognár József » 1877-1951
  25. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  26. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  27. Dr. Charmant Oszkár
  28. DR. DERNER RICHARD ♦
  29. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  30. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  31. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  32. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  33. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  34. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  35. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  36. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  37. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  38. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  39. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  40. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  41. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  42. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  43. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  44. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  45. Dr. Király Károly ♦ 1886
  46. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  47. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  48. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  49. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  50. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  51. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  52. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  53. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  54. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  55. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  56. Dr. Major József ♦ 1895
  57. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  58. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  59. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  60. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  61. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  62. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  63. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  64. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  65. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  66. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  67. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  68. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  69. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  70. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  71. Dr. Reviczky Jenő 1871
  72. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  73. Dr. Rottenberg Márton l868.
  74. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  75. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  76. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  77. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  78. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  79. Dr. Sirchich György 1868-1937
  80. Dr. SÓTI Ádám 1874
  81. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  82. Dr. Szabó József
  83. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  84. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  85. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  86. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  87. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  88. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  89. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  90. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  91. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  92. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  93. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  94. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  95. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  96. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  97. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  98. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  99. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  100. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  101. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  102. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  103. Dr. Zeisz Károly
  104. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  105. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  106. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  107. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  108. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  109. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  110. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  111. Hadfy Döme 1826-190
  112. Haller István ♦ 1846-1898
  113. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  114. ifj. Dr. Fésűs György
  115. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  116. Keresztes Gyula ♦ 1879
  117. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  118. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  119. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  120. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  121. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  122. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  123. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  124. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  125. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  126. Mezey Zsigmond 1849
  127. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  128. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  129. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  130. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  131. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  132. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  133. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  134. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  135. Rakics János ♦ 1825
  136. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  137. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  138. Salamon Dénes ♦ 1902
  139. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  140. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  141. Susich Károly ♦ 1854-1923
  142. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  143. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  144. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  145. Ursziny Pál • 1852-1910
  146. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  147. Verzár József ♦ 1834-1881
  148. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  149. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  150. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890