Zsarkó Antal ♦ 1837-1890

Zsarkó Antal ♦ 1837-1890


Zsarkó Antal I837-ben született Hódmezővásárhelyen. Jogi tanulmányokat I860 és 1864 között a Pesti Tudományegyetemen folytatott.4 Egyetemi évei alatt országgyűlési írnokként tevékenykedett. 1864-ben belépett a Szeged-belvárosi Kaszinó tagjai sorába. Az ügyvédi vizsgát 186 5 júliusában tette le Pesten. Ugyanitt 1865. július 27-én házasságot kötött nemeskéri Kiss Erzsébettel. Deák Ferenc és Kiss Ernő honvédtábornok, aradi vértanú leszármazottjával. Házasságából négy gyermek született: Hajnalka, Konstantina, Antal és Szilárda. Pályáját ügyvédként kezdte, előbb Szegeden, l867-től Zentán folytatott gyakorlatot. Zentán az 1868. október 18-án alakult helyi takarékpénztár titkárává választották, 1872-ben a Szekszárdi Törvényszékhez törvényszéki bírónak nevezték ki. 1873-ban Aradra helyezték törvényszéki bírónak. Királyi közjegyzőnek 1875-ben az igazságügyi miniszter Zentára nevezte ki. Közjegyzői irodáját 1875. augusztus 3-án nyitotta meg. A Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagjai közé tartozott, és a kamara első választmányának, elnökségének tagjává is megválasztották. Irodájában Salamon Dénes, későbbi veje dolgozott közjegyző-helyettesként. A közjegyzői szolgálat ellátása mellett Zenta közéletének alakításában is tevékeny része volt. A városi népiskola iskolaszékének elnöki tisztét töltötte be. A Zentai Gőz- és Kádfürdő Részvénytársaság igazgatósági tagjának is megválasztották. A rdekkönyvezetők Országos Egyesületének pártoló tagja volt. A Szabadelvű Párt helyi szervezetének elnökeként több képviselőválasztási kampány aktív részesé és alakítója volt. A zentai polgári iskola részére létrehozott Eötvös-jutalomalap életre hívását adományával támogatta. Zsarkó Antal I890. július 1-én hunyt el Zentán. Sírja a helvi temetőben ma már nem található meg.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bánffay Simon
  8. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  9. Bodnár Imre 1840
  10. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  11. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  12. Christian Antal ♦ 1847-1910
  13. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  14. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  15. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  16. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  17. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  18. Dr. Balassa Lajos
  19. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  20. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  21. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  22. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  23. Dr. Bertin József • 1892-1945
  24. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  25. Dr. Bognár József » 1877-1951
  26. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  27. Dr. Charmant Oszkár
  28. DR. DERNER RICHARD ♦
  29. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  30. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  31. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  32. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  33. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  34. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  35. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  36. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  37. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  38. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  39. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  40. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  41. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  42. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  43. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  44. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  45. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  46. Dr. Király Károly ♦ 1886
  47. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  48. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  49. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  50. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  51. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  52. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  53. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  54. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  55. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  56. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  57. Dr. Major József ♦ 1895
  58. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  59. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  60. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  61. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  62. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  63. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  64. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  65. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  66. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  67. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  68. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  69. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  70. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  71. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  72. Dr. Reviczky Jenő 1871
  73. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  74. Dr. Rottenberg Márton l868.
  75. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  76. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  77. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  78. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  79. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  80. Dr. Sirchich György 1868-1937
  81. Dr. SÓTI Ádám 1874
  82. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  83. Dr. Szabó József
  84. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  85. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  86. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  87. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  88. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  89. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  90. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  91. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  92. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  93. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  94. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  95. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  96. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  97. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  98. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  99. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  100. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  101. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  102. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  103. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  104. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  105. Dr. Zeisz Károly
  106. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  107. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  108. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  109. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  110. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  111. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  112. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  113. Hadfy Döme 1826-190
  114. Haller István ♦ 1846-1898
  115. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  116. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  117. Keresztes Gyula ♦ 1879
  118. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  119. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  120. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  121. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  122. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  123. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  124. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  125. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  126. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  127. Mezey Zsigmond 1849
  128. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  129. Mikulik József
  130. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  131. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  132. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  133. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  134. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  135. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  136. Rakics János ♦ 1825
  137. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  138. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  139. Salamon Dénes ♦ 1902
  140. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  141. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  142. Susich Károly ♦ 1854-1923
  143. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  144. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  145. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  146. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  147. Ursziny Pál • 1852-1910
  148. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  149. Verzár József ♦ 1834-1881
  150. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  151. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907