DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948

DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948


Dr. Várnay Ernő I 878 szeptember I-jén született Temesváron. Édesapja Várnay Ernő, édesanyja Králik Irma volt. A középiskolát Temesváron végezte. Jogi tanulmányokat 1896 és I900 között a Budapesti Tudományegyetemen és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folytatott. Az ügyvédi vizsgát 1905-ben Budapesten tette le. Pályája kezdetén Temesváron volt közjegyző-helyettes. Az 1905. május 27-én baracházi Kapdebó Leonával kötött házasságából három gyermek született: Ferenc, László és György. 1903 és 1927 között a Magyar Numizmatikai Társulat tagja volt. 1908-ban a Genealógiai Társaság tagjai sorába is belépett. A hosszú ideig betöltetlen Újvidék 2. székhelyre a Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara Szeberényi István apatini, dr. Szabó József hódsági és dr. Zákó István zentai közjegyzőt terjesztette fel. Azonban királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1907-ben Újvidék 2. székhelyre dr. Várnay Ernőt nevezte ki. Közjegyzői irodáját 1908. január I2-én nyitotta meg. Német, francia, román és szerb nyelven is beszélt. A világháború kitörése után 1914-ben bevonult katonának, és a 8. huszárezred kötelékében teljesített szolgálatot. 1916-ban szerelt le. Katonasága alatt irodáját kirendelt helyettesként dr. Szabó József hódsági közjegyző vezette. Közjegyzői szolgálatát Újvidéken az impériumváltásig látta el. 1920. január I7-én kiutasították Jugoszlávia területéről, és Szegedre toloncolták. Az igazságügyi miniszter 1921-ben az újonnan létesített csurgói közjegyzői székhelyre helyezte át. Mind a vármegyei, mind a helyi közéletben aktívan vett részt. Tagja volt Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának és virilista jogon a csurgói képviselőtestületnek. Ezenkívül a Csurgói Nemzeti Kaszinó elnöki tisztét is betöltötte, és a Somogy-Csurgó Takarékpénztár igazgatósági tagja volt. A csurgói Jézus Szíve templomban adományából készült el a templom egyik vitrázsa. Dr. Várnay Ernő 1948. október 31-én hunyt el. Sírja a csurgói Újvárosi temetőben ma is megtalálható. 

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  8. Bodnár Imre 1840
  9. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  10. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  11. Christian Antal ♦ 1847-1910
  12. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  13. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  14. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  15. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  16. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  17. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  18. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  19. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  20. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  21. Dr. Bertin József • 1892-1945
  22. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  23. Dr. Bognár József » 1877-1951
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  25. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  26. Dr. Charmant Oszkár
  27. DR. DERNER RICHARD ♦
  28. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  29. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  30. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  31. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  32. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  33. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  34. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  35. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  36. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  37. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  38. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  39. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  40. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  41. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  42. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  43. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  44. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  45. Dr. Király Károly ♦ 1886
  46. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  47. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  48. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  49. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  50. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  51. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  52. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  53. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  54. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  55. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  56. Dr. Major József ♦ 1895
  57. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  58. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  59. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  60. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  61. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  62. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  63. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  64. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  65. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  66. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  67. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  68. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  69. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  70. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  71. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  72. Dr. Rottenberg Márton l868.
  73. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  74. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  75. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  76. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  77. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  78. Dr. Sirchich György 1868-1937
  79. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  80. Dr. Szabó József
  81. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  82. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  83. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  84. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  85. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  86. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  87. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  88. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  89. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  90. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  91. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  92. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  93. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  94. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  95. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  96. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  97. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  98. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  99. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  100. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  101. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  102. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  103. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  104. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  105. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  106. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  107. Hadfy Döme 1826-190
  108. Haller István ♦ 1846-1898
  109. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  110. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  111. Keresztes Gyula ♦ 1879
  112. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  113. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  114. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  115. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  116. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  117. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  118. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  119. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  120. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  121. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  122. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  123. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  124. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  125. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  126. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  127. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  128. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  129. Rakics János ♦ 1825
  130. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  131. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  132. Salamon Dénes ♦ 1902
  133. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  134. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  135. Susich Károly ♦ 1854-1923
  136. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  137. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  138. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  139. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  140. Ursziny Pál • 1852-1910
  141. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  142. Verzár József ♦ 1834-1881
  143. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  144. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  145. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  146. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890