Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954

Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954


Nagyszekeresi dr. Fésűs György I866. június 6-án született Kassán. Édesapja Fésűs György, előbb a Kassai, majd a Pozsonyi Jogakadémia tanára, utóbbinak később igazgatója, édesanyja Bérezik Gizella volt. Jogi tanulmányokat a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Az államtudományi doktori oklevelet 1888-ban, a jog-tudományi doktori oklevelet 1890-ben szerezte meg. A bírói-ügyvédi vizsgát 1892. október 22-én tette le. Előbb pénzügyi fogalmazói gyakornokjelölt, majd tényleges fogalmazó volt.1893-ban a Budapesti Királyi Törvényszékhez jegyzőnek nevezték ki. 1894-ben a Budapesti V kerületi Királyi Járásbíróságra kapott aljárásbírói kinevezést. I 891. szeptember 7-én házasságot kötött leveldi Kozma Erzsébettel, Kozma Sándor főügyész lányával. Házasságukból három gyermek született: György (1893), a későbbi kiskunhalasi, majd váci közjegyző, Magdolna (I896) és Andor (I90l). Fiumében a feleség révén a házaspár hamar a társasági élet kedvencévé vált.A helyi magyar társaság egyik képviselője, Kánya Emília írónő emlékiratában a következőképpen jellemezte a Fésűs családot: „így szeretem Fésűs Györgynét, Kozma Bözsit, aki Mariska unokám (Baintnerné) gyermekkori barátnéja volt... Élénk eszű, vidám, ötletes, mindent megfigyelő, kissé rigorózus mások iránti ítéletében, de azért, talán éppen azért nagyon mulatságos alak. Ahol az ő graciózus, élénk alakja megjclen, onnan futva menekül az unalom. Bözsi férje igen jó és szorgalmas ember. Nyugod-tabb lelkű, mint a felesége, akit bámulva szeret.” Dr. Fésűs György szakmai pályafutásának következő állomásaként 1897-ben fiumei ügyész lett. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1900-ban nevezte ki a Budapestre áthelyezett dr. Charmant Oszkár helyére. Fiumei közjegyzői irodáját I900. július I7-én nyitotta meg.61 Kapcsolata kezdetben nem volt zökkenőmentes a másik fiumei közjegyzővel, dr. Gelletich Miklóssal. A helyzet normalizálása érdekében Thierry Amadé lovagtól, a törvényszék elnökétől azt kérte, hogy a hagyatéki ügyeket a korábban kialakult, hónapok szerinti elosztással tárgyalják. A törvényszék elnöke kérelmére visszaállította a régi gyakorlatot. Ezzel és az iroda ismertté válásával sikerült az ügyforgalmát a kezdeti ügyszámhoz képest a háromszorosára emelnie. A helyi igazságszolgáltatásban hivatalos olasz nyelven kívül magyar, német, horvát és francia nyelvi jogosítvánnyal is rendelkezett. Közjegyzői tevékenysége mellett bekapcsolódott a közéletbe is. 1904-ben a helyi magyarok által alapított Hazafias Párt jelöltjeként a városi önkormányzat képviselőjének választották. 1906-ban egyik alapítója volt a Magyar Iskolahajó Egyesületnek. Tagja volt továbbá az utcaelnevezések és a házszámok kiosztására alakult bizottságnak is. A bizottság működésének célja az volt, hogy hangsúlyozza a város Magyarországhoz tartozását, és megörökítse Fiume régi nagy személyiségeinek emlékét. Fiumében a végrehajtási ügyeket a régi osztrák jog alapján a közjegyzők intézték, és amikor az Igazságügyi Minisztérium ezt a gyakorlatot meg kívánta szüntetni, dr. Fésűs György tiltakozott a közjegyzők számára kedvezőtlen gyakorlat ellen. Petíciója azonban nem vezetett eredményre, sőt fegyelmi büntetésként 100 korona pénzbírsággal sújtották.66 I9I2-ben Panczera István, a fiumei törvényszék bírája egy hagyatékkal kapcsolatban végzett „hanyag munkájáért” bírságolta meg. Az ezzel kapcsolatban indult bírósági eljárás viszont a bíró felelősségét mutatta ki, akit büntetésül Nagykanizsára helyeztek. Az első világháborúban népfelkelő századosként vett részt. Háborús érdemeiért a kardokkal ékesített Bronz Signum Laudis kitüntetésben részesült. 1919- február 5-én az impériumváltás következményeként megfosztották közjegyzői tisztségétől. Ennek ellenére még 1920 közepéig Fiumében maradt. 1920. június 25-én Ceglédre nevezték ki királyi közjegyzőnek. Ceglédi irodáját 1920. augusztus 13-án nyitotta meg, a Batthyány utca 3- szám alatt. Itt 1927 és 1944 között előbb felügyelőbizottsági tagja, majd elnöke, később igazgatósági tagja volt a Ceglédi Takarékpénztár Egyesületnek. Ugyancsak felügyelőbizottsági tagja volt a Bauer B. Gyula Rt.-nek. 1944-ben a felsőház póttagjának választották.Közjegyzői tevékenységét 1945-ben a Budapesti Közjegyzői Kamara igazolóbizottsága igazolta. Közjegyzői szolgálata 1950-ben szűnt meg, miután állami szolgálatba nem vették át. Dr. Fésűs György 1954- április 6-án hunyt el Cegléden. Sírja a helyi Csen-gettyűs temetőben található.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  3. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  4. Antunovits József ♦ 1822-1891
  5. Babos Péter * 1818-1888
  6. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  7. Bodnár Imre 1840
  8. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  9. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  10. Christian Antal ♦ 1847-1910
  11. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  12. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  13. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  14. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  15. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  16. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  17. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  18. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  19. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  20. Dr. Bertin József • 1892-1945
  21. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  22. Dr. Bognár József » 1877-1951
  23. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  25. DR. DERNER RICHARD ♦
  26. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  27. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  28. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  29. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  30. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  31. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  32. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  33. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  34. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  35. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  36. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  37. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  38. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  39. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  40. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  41. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  42. Dr. Király Károly ♦ 1886
  43. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  44. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  45. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  46. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  47. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  48. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  49. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  50. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  51. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  52. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  53. Dr. Major József ♦ 1895
  54. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  55. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  56. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  57. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  58. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  59. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  60. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  61. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  62. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  63. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  64. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  65. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  66. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  67. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  68. Dr. Reviczky Jenő 1871
  69. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  70. Dr. Rottenberg Márton l868.
  71. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  72. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  73. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  74. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  75. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  76. Dr. Sirchich György 1868-1937
  77. Dr. SÓTI Ádám 1874
  78. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  79. Dr. Szabó József
  80. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  81. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  82. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  83. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  84. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  85. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  86. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  87. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  88. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  89. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  90. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  91. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  92. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  93. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  94. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  95. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  96. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  97. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  98. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  99. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  100. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  101. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  102. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  103. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  104. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  105. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  106. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  107. Hadfy Döme 1826-190
  108. Haller István ♦ 1846-1898
  109. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  110. ifj. Dr. Fésűs György
  111. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  112. Keresztes Gyula ♦ 1879
  113. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  114. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  115. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  116. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  117. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  118. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  119. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  120. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  121. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  122. Mezey Zsigmond 1849
  123. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  124. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  125. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  126. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  127. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  128. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  129. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  130. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  131. Rakics János ♦ 1825
  132. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  133. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  134. Salamon Dénes ♦ 1902
  135. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  136. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  137. Susich Károly ♦ 1854-1923
  138. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  139. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  140. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  141. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  142. Török Ernő
  143. Ursziny Pál • 1852-1910
  144. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  145. Verzár József ♦ 1834-1881
  146. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  147. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  148. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890