DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936

DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936


Dr. Jedlicska Béla 1860. augusztus I 3-án született Martfűn. Édesapja Jedlicska Pál, édesanyja Nágel Mária volt. A középiskolát Szarvason és Iglón végezte, 1878-ban érettségizett. Jogi tanulmányokat I878 és 1882 között a Budapesti Tudományegyetemen folytatott. Jogi doktori oklevelet 1884- október 18-án szerzett. Az egységes bírói és ügyvédi vizsgát I888. szeptember 28-án Budapesten tette le. Szakmai pályafutást Steinbach István budapesti közjegyző irodájában kezdte, ahol előbb közjegyzőjelölt, majd közjegyző-helyettes volt. 189I. július 8-án házasságot kötött zalavári Horváth Jolánnal. A házasságot 1915-ben felbontották, azonban 1931- január 15-én másodszor is első feleségét, zalavári Horváth Jolánt vette feleségül. Házasságukból három gyermek született, Ilona, Jolán és Margit.  Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter 1890-ben Palánkára nevezte ki.— Palánkáról 1903-ban Szegedre helyezték közjegyzőnek. Szegeden aktív politikai és kulturális tevékenységet fejtett ki. Alapítója és elnöke volt a Szegedi Városi Pártnak, tagja Szeged szabad királyi város törvényhatósági bizottságának, továbbá választmányi tagja a Szeged-Belvárosi Kaszinónak, elnöke a Városi Dalárdának. 1906-ban a szegedi Rákóczi-szobrot állító bizottság elnökévé választották. Szívesen és sokszor adakozott közérdekű célokra. Ennek szép példáját mutatta, amikor a szegedi szegény sorsú diákok részére 200 koronát adományozott. A szegedi és a Szeged környéki kistermelők által megtermelt gyümölcs és bor értékesítésére egy részvénytársaságot hozott létre. A Szegedi Királyi Közjegyzői Kamarának előbb elnökségi tagja, majd 1921 és 1934 között elnöke volt. 1927-ben a közjegyzői kar képviseletében felsőházi póttagnak választották. Közéleti és társadalmi tevékenységéért 1929-ben magyar királyi kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. Szegedi székhelyét 1934-ben elcserélte dr. Gálffy Ferenc szentgotthárdi közjegyzővel. Ekkor a Szegedi Királyi Közjegyzői Kamara örökös tiszteletbeli elnöke címben részesítették. Dr. Jedlicska Béla 1936. augusztus 18-án hunyt el Szegeden. Sírja a szegedi Belvárosi temetőben már nem található meg. Temesi Ferenc író Por című szótárregényében az Örökség címszó alatt, A ravasz jedlicska címmel állított emléket a maga korában közismert és népszerű szegedi közjegyzőnek, Jedlicska Antal néven. 

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  8. Bodnár Imre 1840
  9. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  10. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  11. Christian Antal ♦ 1847-1910
  12. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  13. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  14. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  15. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  16. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  17. Dr. Balassa PÁL 1885-1963
  18. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  19. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  20. DR. BATTA PÉTER 1881-1960
  21. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  22. Dr. Bognár József » 1877-1951
  23. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  24. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  25. Dr. Charmant Oszkár
  26. DR. DERNER RICHARD ♦
  27. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  28. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  29. Dr. Ferenczi Antal . 1883-1944
  30. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  31. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  32. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  33. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  34. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  35. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  36. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  37. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  38. Dr. Isoó Victor » 1875-1952
  39. Dr. Jelich Mihály » 1881-1961
  40. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  41. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  42. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  43. Dr. Király Károly ♦ 1886
  44. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  45. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  46. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  47. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  48. DR. KUKORELLY GYÖRGY • 1887-1956
  49. Dr. Kurcz Henrik * 1880.
  50. Dr. Laubhaimer Oszkár *1852-1918
  51. DR. LÉH TIBOR • 1906-1974
  52. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  53. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  54. Dr. Major József ♦ 1895
  55. Dr. Mamusich József • 1879-1955
  56. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  57. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  58. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  59. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  60. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  61. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  62. Dr. Noszlopy Gáspár » 1857-1924
  63. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  64. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  65. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  66. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  67. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  68. Dr. Rausch Alfréd » 1904-1945
  69. Dr. Reviczky Jenő 1871
  70. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  71. Dr. Rottenberg Márton l868.
  72. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  73. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  74. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  75. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  76. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  77. Dr. Sirchich György 1868-1937
  78. Dr. SÓTI Ádám 1874
  79. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  80. Dr. Szabó József
  81. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  82. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  83. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  84. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  85. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  86. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  87. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  88. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  89. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  90. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  91. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  92. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  93. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  94. Dr. Virágh Ferenc » 1876-1925
  95. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  96. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  97. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  98. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  99. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  100. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  101. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  102. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  103. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  104. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  105. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  106. Gelletich Frigyes • 1876-1945
  107. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  108. Hadfy Döme 1826-190
  109. Haller István ♦ 1846-1898
  110. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  111. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  112. Keresztes Gyula ♦ 1879
  113. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  114. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  115. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  116. Kovátsfy Ágoston * 1848 körül
  117. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  118. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  119. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  120. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  121. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  122. Mezey Zsigmond 1849
  123. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  124. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  125. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  126. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  127. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  128. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  129. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  130. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  131. Rakics János ♦ 1825
  132. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  133. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  134. Salamon Dénes ♦ 1902
  135. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  136. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  137. Susich Károly ♦ 1854-1923
  138. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  139. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  140. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  141. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  142. Ursziny Pál • 1852-1910
  143. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  144. Verzár József ♦ 1834-1881
  145. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  146. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  147. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  148. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890