Bésán Mihály ♦ 1838-1908

Bésán Mihály ♦ 1838-1908


Bésán Mihály (Mihail Bejan 1838. november 5-én született a Bihar vármegyei Tenkegörbcdcn. A középiskolát Nagyváradon végezte. Jogi tanulmányokat 1859-től a Pesti Tudományegyetemen folytatott. I864. december 26-án egy doktori szigorlati vizsgát is letett. Tagja volt az 1862-ben alapított Pesti Tudományegyetemen tanuló románok társaságának. A neves román költő. Iosif Vulcan mellett egyike volt a Budapesten 1863 és 1865 között megjelent Aurora Romana szépirodalmi lap alapítóinak/ Szakmai pályafutását az Aradi Királyi Törvényszék aljegyzőjeként kezdte, majd a törvényszék ülnöke lett. 1872-ben már a Pesti Királyi ítélőtábla pót bírája volt. Ebben az évben az acsádi kerületben országgyűlési képviselőnek választották. Ezt a tisztséget 1875-ig töltötte be. Részt vett a magyar királyi közjegyzőkről szóló törvény országgyűlési vitájában, ahol elsősorban a nemzetiségi nyelvhasználat kérdésében szólalt fel. Athanasievits Sándor országgyűlési képviselő leányával, Athanasievits Líviával kötött házasságából öt gyermek született: Kornél, később buziásfürdői magyar királyi közjegyző; Virgil, később román királyi közjegyző: Alexandru, később katonatiszt; Zeno, később gyógyszerész és Cornelia, később amatőr zongoraművész. Királyi közjegyzőnek l875-ben az igazságügyi miniszter Lúgosra nevezte ki. Munkája mellett a szakmai közéletben és a vármegyei politikában egyaránt aktív szerepet vállalt. I88l-ben Titu Haçeg lugosi ügyvéddel együtt megalakította a Jogpárt nevű mérsékelt ellenzéki román vármegyei politikai csoportot. Virilista jogon állandó vármegyei képviselő volt. Neki is köszönhető, hogy I 886-ban a vármegyei ülések hivatalos nyelveként a román mellett a magyar nyelvet is bevezették. A Temesvári Királyi Közjegyzői Kamara több alkalommal választotta elnökségi tagjai sorába. Szakirodalmi munkássága szintén jelentős. Cikkei nemcsak a Királyi Közjegyzők Közlönyében, hanem más jogi szaklapokban is megjelentek. Szenvedélyesen érdekelte a történelem is. Néprajzi és történelmi gyűjtéseinek eredményét ugyancsak közétette a szaklapokban. A Magyar Történelmi Társulat tagja volt.“' Elsőként fordította le román nvelvre Anonymus, azaz III. Béla király névtelen jegyzőjének művét, a Gesta Hungarorumot, amely először a Transilvama folyóirat 1899. január—februári számaiban jelent meg. Ezt a művet, az eredeti latin szöveget a román fordítással, később könyv alakban is kiadták.“ l88l-ben Bésán Mihály vezetésével alakult meg az a bizottság, amelynek célja egv állandó színtársulat befogadására alkalmas épület felépítése volt. A lugosi Városi Színház, a mai Traian Grozavcscu Színház épülete végül 1900-ban készült el. Nem sokkal később, 1901 és 1904 között épült fel a Ternes folyó hídjánál a közjegyző irodájának és lakásának is helyet adó Bésán-palota, amelyben a Corso kávéház és a Délmagyarországi Bank fiókja is működött. Bésán Mihály személyében egyesült a magvar államhatalomhoz lojális köztisztviselő és politikus, valamint a román hazafi. Bésán Mihály 1908. március 31-én életének 70. évében hunyt el Lúgoson. Sírja a helvi ortodox temetőben ma is megtalálható, és a közjegyző tiszteletére hajdani lakóházán emléktáblát is avattak.

Galéria

Kapcsolódó

Személyek

  1. Antunovits Mátyás 1828-1912
  2. Dr. Gelletich Miklós
  3. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  4. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  5. Antunovits József ♦ 1822-1891
  6. Babos Péter * 1818-1888
  7. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  8. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  9. Christian Antal ♦ 1847-1910
  10. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  11. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  12. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  13. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  14. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  15. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  16. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  17. Dr. Bertin József • 1892-1945
  18. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  19. Dr. Bognár József » 1877-1951
  20. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  21. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  22. DR. DERNER RICHARD ♦
  23. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  24. Dr. Ferch Ödön ♦ 1851-1926
  25. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  26. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  27. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  28. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  29. Dr. Gémesi (Geml) Imre ♦ 1868-1927
  30. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  31. Dr. Haller Károly ♦ 1881-1969
  32. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  33. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  34. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  35. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  36. Dr. Kikindai Győző ♦ 1861-1919
  37. Dr. Király Károly ♦ 1886
  38. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  39. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  40. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  41. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  42. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  43. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  44. Dr. Major József ♦ 1895
  45. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  46. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  47. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  48. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  49. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  50. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  51. Dr. Olosz István ♦ 1859-1910
  52. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  53. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  54. dr. Popovics Aurél ♦ 1871-1958
  55. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  56. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  57. Dr. Rottenberg Márton l868.
  58. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  59. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  60. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  61. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  62. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  63. DR. Susich István ♦ 1859-1925
  64. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  65. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  66. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  67. Dr. Szlávi Kornél ♦ 1879-1948
  68. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  69. Dr. Tegzes Gyula ♦ 1869-1924
  70. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  71. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  72. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  73. Dr. Tószöghy (Tauszik) Andor ♦ 1869 körül
  74. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  75. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  76. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  77. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  78. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  79. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  80. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  81. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  82. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  83. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  84. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  85. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  86. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  87. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  88. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  89. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  90. Hadfy Döme 1826-190
  91. Haller István ♦ 1846-1898
  92. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  93. Istvánfi István ♦ 1840-1924
  94. Keresztes Gyula ♦ 1879
  95. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  96. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  97. Kossa Endre ♦ 1852-1914
  98. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  99. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  100. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  101. Malonyai Sándor ♦ 1849-1905
  102. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  103. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  104. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  105. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  106. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  107. PARCSETICH FÉLIX ♦ 1839-1889
  108. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  109. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  110. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  111. Rakics János ♦ 1825
  112. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  113. Rezei Fabius ♦ 1854-1916
  114. Salamon Dénes ♦ 1902
  115. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  116. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  117. Susich Károly ♦ 1854-1923
  118. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  119. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  120. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  121. SZLÁVI JÁNOS ♦ 1848-1927
  122. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  123. Verzár József ♦ 1834-1881
  124. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  125. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  126. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  127. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890

közjegyző