Rezei Fabius ♦ 1854-1916

Rezei Fabius ♦ 1854-1916


Rezei Fabius Fabius Rezem 1854-ben született Lúgoson. jogi tanulmányokat I 870 és 1875 között a Nagyváradi jogakadémián folytatott, joggyakorlatot 1875. március 14-től 1875. december 15-ig egy Román nevezetű, l875. december 21-tői 1876. július 1-jéig Major János lugosi ügyvedeknél, 1876. július 10-től 1877. december 31-ig a Rugosi Királyi Törvényszéknél, 1878. február I-jétől 1878. június 24-ig Titu Haçeg, I878. június 24-től 1878. szeptember 6-ig Fischer Benő lugosi ügyvédeknél teljesített. Az ügyvédi vizsgát Budapesten
1878. december 18-án tette le. Rezei Fabms szakmai pályafutását írnokként kezdte, a volt törvényszéki írnokot és ügyvédjelöltet az igazságügyi miniszter 1 876-ban a Lugosi Királyi Törvényszék II. osztályú jegyzőjévé nevezte ki 1879-ben a Temesvári Ügyvédi Kamara lugosi székhellyel vette fel tagjai sorába. 1891-ben az ügyvédi kamara választmányába is beválasztották.
1893-ban Krassó-Szörénv vármegye közigazgatási házközösségi előadójává nevezték ki, ezért ügyvédi állásáról lemondott. 1895-ben azonban ismét bejegyezték ügyvédnek. A vármegye törvényhatósági bizottságának is tagja volt. Bésán Mihály lugosi közjegyzővel ellentétben ellenzéki, nemzetiségi politizálást folytatott. Coriolan Brediccanu román nemzetiségi politikus híve volt. A vármegyei politika mellett részt vett a lugosi görög katolikus egyházmegye életében is. Ügyvédként képviselte az egyházmegyét és annak alapítványait, emellett az egyházmegyei ügyész tisztet is betöltötte. Amikor 1903-ban a lugosi görög katolikus püspökség fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte, a jubileumi rendezvény ünnepi beszédét ő tartotta. Időközben a városi képviselőtestület tiszti ügyészévé választották. Királyi közjegyzőnek az igazságügyi miniszter Lúgosra I 906-ban nevezte ki. Szakmai tevékenysége mellett a Lugosi Királyi Törvényszéken állandó román nyelvű bírósági tolmácsként tevékenykedett. Linóké volt a híres lugosi román dalárdának.
Igazgatósági tagja volt a Krassói Tikarékpénztárnak, a Lugosi Népbanknak és a Lugosi Concordia, az osztrák—magyar első általános tisztviselőegylet takarék és előlegezési szövetkezetének.  Igazgatósági tagja volt továbbá a Magyar Délkeleti Helyi Érdekű Vasúti Részvénytársaságnak, valamint az Oravica—Németbogsán—Rcsicabányai Helyi Érdekű Vasút Részvénytársaságnak. 1911-ben a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül királyi tanácsosi címmel tüntették ki. Rezei Fabius 1916. szeptember I9-én hunyt el Lúgoson.  Gyászjelentése szerint a 62 évet élt közjegyzőt felesége, született Coscariu Emília és fia, Rezei Fabius későbbi lugosi román királyi főügyész siratta. A lugosi román ortodox temetőben temették el.
Sírja ma már nem található meg. 

Kapcsolódó

Személyek

  1. Dr. Gergő Izor ♦ 1858-1932
  2. Dr. Pintér Miklós ♦ 1883-1959
  3. Antunovits József ♦ 1822-1891
  4. Bésán Mihály ♦ 1838-1908
  5. Bordás Tivadar ♦ 1834-1876
  6. Buócz Béla ♦ 1846-1914
  7. CSALA SÁNDOR ♦ 1853 -1932.
  8. Dr, Csathó Lajos ♦ 1863-1915
  9. Dr. Alföldy Gedeon ♦ 1843-1908
  10. DR. ANTAL GÁBOR ♦ 1888-1950
  11. Dr. Avramescu Pachomius (Pachomius Avramescu)
  12. Dr. Balla Emil ♦ 1854-1910
  13. Dr. Baranyi Antal ♦ 1878-1942
  14. Dr. Bésán Kornél ♦ 1869-1912
  15. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1855
  16. Dr. Bottlik Dezső ♦ 1882
  17. DR. DERNER RICHARD ♦
  18. Dr. Dulin Károly ♦ 1846-1905
  19. Dr. Fésűs György ♦ 1866-1954
  20. Dr. Fitz Pál ♦ 1856-1940
  21. Dr. Flatt Victor ♦ 1856-1920
  22. Dr. Földes Béla ♦ 1879-1944
  23. Dr. Gemi Jenő ♦1857-1887
  24. Dr. Hódi Mózes ♦ 1854-1938
  25. DR. JEDLICSKA BÉLA ♦ 1860-1936
  26. Dr. Keller Lőrinc ♦ 1886
  27. Dr. KERN Lajos ♦ 1862-1914.
  28. Dr. Király Károly ♦ 1886
  29. Dr. Kiss Emil ♦ 1857-1929
  30. Dr. Kormos Béla ♦ 1838-1901
  31. Dr. Kozma György ♦ 1887-1957
  32. Dr. Krenner Zoltán ♦ 1879-1950
  33. Dr. MAGYARY - KOSSA ZOLTÁN ♦ 1903
  34. DR. MAGYARY-KOSSA MIKLÓS ♦ 1863-1922
  35. Dr. Major József ♦ 1895
  36. Dr. Maniu Aurel ♦ 1834-1894
  37. Dr. Mattiassich Dezső ♦ 1865-1926
  38. DR. MAYER JENŐ ♦ 1890
  39. Dr. Milassin Jenő ♦ 1881-1945
  40. Dr. Nagy Péter ♦ 1860-1932
  41. Dr. Nagy♦ Béla 1874-1960
  42. Dr. Petricu Kornél ♦ 1875
  43. DR. PLAUSICH ALADÁR ♦ 1873-1925
  44. DR. PUMMER SÁNDOR ♦ 1899-1944
  45. Dr. Róth Sándor ♦ 1878-1945
  46. Dr. Schick Károly ♦ 1884-1957
  47. Dr. Schmidt Konrád ♦ 1883-1971
  48. Dr. Sebestyén Mátyás ♦ 1895-1962
  49. Dr. SEEMAYER KÁROLY ♦ 1850-1918
  50. Dr. Sík Béla ♦ 1887
  51. Dr. Széll György ♦ 1888-1967
  52. Dr. Szép Dezső ♦ 1862-1892
  53. Dr. Sziklai Soma ♦ 1854-1936
  54. Dr. Szlezák Rezső ♦1882
  55. Dr. Telbisz Imre 1848-1935
  56. Dr. Teleszky Béla ♦ 1877-1939
  57. Dr. Tihanyi (Willmann) Mátyás ♦ 1883
  58. Dr. Tószöghy (Tauszik) Andor ♦ 1869 körül
  59. Dr. Tóth József ♦ 1889-1952
  60. Dr. Tripolszky Aladár ♦ 1863-1937
  61. Dr. Ugray (Hoffmann) János ♦ 1883-1945
  62. DR. VÁRNAY ERNŐ ♦ 1878-1948
  63. Dr. Veréb Gyula ♦ 1877
  64. Dr. vitéz Bernáth Jenő ♦ 1898-1966
  65. Dr. VITÉZ NAGY IVÁN ♦ 1904
  66. Dr. Vojnich Lajos 1866-1902
  67. DR. WAGNER KÁROLY ♦ 1906
  68. Dr. Zákó István ♦ 1861-1918
  69. DR. ZAVISITS MILORAD ♦ 1876
  70. DR. ZELENAY MIKLÓS ♦ 1890-1949
  71. Drescher Ede ♦ 1850-1900
  72. DULOVICS ERNŐ ♦ 1829-1885
  73. FIRIGYHÁZKY JÁNOS ♦ 1871
  74. GASZNER LAJOS ♦ 1837-1920
  75. Gesztessy János ♦ 1841-1899
  76. Haller István ♦ 1846-1898
  77. Helfy (Helfer) Albert ♦ 1889
  78. Kikindai (Ströbl) Ferenc ♦ 1823-1901
  79. Koczkár Zsigmond ♦ 1848-1934
  80. Krecsmáry Béla ♦ 1830-1883
  81. Kuna Jenő ♦ 1845-1915
  82. Leovics Simon ♦ 1827-1900
  83. MATICS JÁNOS ♦ 1831-1889
  84. MEZEY ZSIGMOND ♦ I849-I9I5
  85. Mihálkovics Tivadar ♦ 1848-1927
  86. Niamessny Mihály ♦ 1834-1901
  87. Novákovics Emil ♦ 1838-1908
  88. Pintér Miklós ♦ 1854-1888
  89. Plausich Mátyás ♦ 1843-1929
  90. PREPELICZAY Béla ♦ 1825 — 1880
  91. Rakics János ♦ 1825
  92. Rehák Lukács ♦ 1822-1888
  93. Salamon Dénes ♦ 1902
  94. Simonsich Géza ♦ 1844-1917
  95. Skublics Imre ♦ 1848-1934
  96. Susich Károly ♦ 1854-1923
  97. Szathmáry♦ Lajos * 1842-1915
  98. SZEBERÉNYI ISTVÁN ♦ 1846-1914
  99. Szilágyi Ferenc ♦ 1883
  100. Vannay Gusztáv ♦ 1840-1913
  101. Verzár József ♦ 1834-1881
  102. VISSY KÁROLY ♦ 1848-1920
  103. Visy Lajos ♦ 1851-1923
  104. Ziegler Kálmán ♦ 1848-1907
  105. Zsarkó Antal ♦ 1837-1890